A szellemi börtönőrökről-Jozef Headckock

A szellemi börtönőrökről

“Az első börtönőr neve büszkeség.  Ha a büszkeséget egy börtönőrhöz hasonlítom, akkor megláthatod, hogy miért olyan nehéz megszabadulni a büszkeségből. A büszkeség egyszerűen az a döntés, hogy a saját életünk ura akarunk lenni. Ez az alapvető dolog, ami meghatározza, hogy büszkeségben vagy-e? A cselekedeteid nyitják meg az ajtót a büszkeség szellemének, ellenállva Jézus Krisztus Főségének, hogy valóságosan és működő módon az életed Ura lehessen. A büszkeség egyszerű meghatározása a következő: úgy döntöttél, hogy a saját eszed és megértésed alapján irányítod az életedet. A büszkeség a Sátán börtönének egy börtönőrévé válik. Ahhoz, hogy megszabaduljunk tőle, meg kell aláznunk magunkat Isten hatalmas keze alatt és kijönni a büszkeségből. Isten a kevélyeknek ellene áll. (Jakab 4:6)  Mindaddig míg büszkeségben vagyunk, a büszkeség egy akadály Isten és mi közöttünk. Ez bűn, mert az Ézsaiás 59:2 szerint a bűneink elválasztanak bennünket Istentől. A büszkeség bűne egy fallá válik Isten és mi közöttünk. Nem tudunk kijönni a börtönből és közösségben lenni Istennel mindaddig, míg a büszkeség jelen van az életünkben. A büszkeség egy fallá, egy börtönőrré válik, ami fogva tart minket. Sokszor az emberek vágynak az Isten királyságában való élet eredményeire, de nem akarják feladni saját életük irányítását. Megpróbálnak Istentől kapni dolgokat, de a saját büszkeségük miatt sohasem kapnak, mert a börtönőr megakadályozza őket abban, hogy közösségük legyen Istennel.

A pénz szeretete sok ember számára börtönőr. A Biblia azt mondja, hogy a pénz szeretete a gyökere minden bajnak. (1 Timóteus 6:10) Ez nem azt mondja, hogy a pénz a gyökere minden bajnak, hanem azt, hogy a pénz szeretete. Sok ember nem fogja megalázni magát Isten előtt, mert azt gondolja, hogy Isten el fog venni valamit tőle. Azt gondolják, hogy Isten azt akarja, hogy megalázza és szegénnyé tegye őket. Nem gondolnak arra, hogy Isten áldottakká, sikeresekké és bűvölködőkké akar tenni mindenkit, mert ez egyszerűen nem igaz! Isten a saját célja elérése érdekében dönthet úgy, hogy megengedjen megaláztatást és szenvedést az életünkben, de megígérte, hogy minden dolog a javunkra válik. (Róma 8:28)

Ha a szívünkben ott van a pénz szeretete, az akadály számunkra, hogy ki tudjunk jönni az ellenség rabságából. A Sátán felhasználja a pénz szerelmét arra, hogy rabságban tartson minket és további szellemeket fog küldeni, hogy megtöbbszörözze ezt a vágyat. Ő tudja, hogy képtelenek vagyunk Isten jelenlétében időzni és Isten királyságában élni mindaddig, míg szívünkben szeretjük a pénzt és ez kontroll alatt tart minket. Meg kell térni ebből a bűnből és elhagyni azt. Ha nem térünk meg belőle és nem mondunk le róla, akkor a pénz szeretete börtönőrré válik és fogva tart minket.

Egy további börtönőr a testi vágy. A Sátán sok embert bebörtönzött a test sokféle kívánsága által. A Biblia azt mondja, hogy kísértés alatt vagyunk, amikor a saját testi kívánságaink vonzanak bennünket. (Jakab 1:14) Amikor engedünk a test kívánságának, szellemek jönnek velük és bátorítanak bennünket, hogy elégítsük ki a kívánságokat. Amikor megengedjük egy szellemnek, hogy munkálkodjon a tagjainkban, akkor annak a szellemnek a szolgájává válunk.  (Róma 6:16)  A kívánság szellemeinek rabszolgájává válunk. Az egyetlen mód, hogy megszabaduljunk abból a börtönből, ha megalázzuk magunkat és ellene állunk a kívánság szellemének és megtérünk abból a bűnből. Mindaddig, amíg a kívánság megmarad, az úgy működik, mint egy börtönőr, ami fogságban tart minket.”

“A hitetlenség egy további börtönőr.  Sokszor beszélek az embereknek arról, amit Isten Igéje mond arról, hogyan válhatnának szabaddá és mi okozhatta a megkötözöttségüket. Annak ellenére, hogy Isten Igéje nagyon egyértelmű, valójában mégsem hiszik el azt.  Azt hiszik el, amit a világ és amit a Sátán mond nekik. Ha eljutnak egyáltalán odáig, hogy mit mond Isten, azt nem hiszik el. Sokan megszerették azt az utat, amin járnak, ami jónak tűnik számukra. A hitetlenség meg fogja gátolni a hitüket, hogy felszabaduljanak Isten számára. A hitetlenség egyszerűen annak a gyümölcse, hogy valaki elhitt egy hazugságot, ami igazságnak öltözve csapja be az embereket. Amíg elhiszel egy hazugságot az hitetlenséget hoz létre benned és képtelen leszel arra, hogy elhidd, mit Isten Igéje mond neked. Az igazság tesz szabaddá téged. El kell bánnod a hitetlenséggel. El kell bánnod a problémád gyökerével, ami egy olyan hazugság, amit elhittél. Meg kell tagadni azt. Ez az egyetlen mód, hogy megszabadulj a hitetlenségből. Ellenkező esetben a hitetlenség egy olyan börtönőr, ami állandóan le fogja állítani minden próbálkozásodat, hogy elhagyd a Sátán börtönét.

Emlékezz vissza, hogy egyedül a bűnöd választhat el téged Istentől. A Sátán létrehozza a bűn falát, hogy bebörtönözzön téged. Egyedül a bűn megbánása tudja lerombolni a bűn falát, de először be kell azonosítani a bűnt.”

Az antikrisztus szelleme – Michael Clark

Az antikrisztus szelleme – Michael Clark

Miért gyűlölte Isten annyira, amikor emberek az Ő nyája fölé helyezték magukat? Mert ez a Sátán munkájának eredménye! Az Ó – és az Újszövetségben egyaránt a többszemélyes, vének általi vezetés az Isten szerinti minta. Isten hívő tanácsosok sokaságát keresi, akik az Ő beszédét szólják, hogy az Ő népét minden gyülekezetben Jézushoz vezessék.

Ahogy a kor végéhez közeledünk, látjuk, hogy a Sátán egyre bátrabban lép fel, hogy „mindenkinek az ura” legyen. Megpróbálja megszilárdítani a hatalmát Isten minden teremtése felett és ebben az Egyház sem kivétel.

A legtöbb keresztyén és a vezetőik az óceánon túlra néznek, hogy lássanak egy embert, akit Antikrisztusnak hívnak, aki felül egy trónra, egy új templomban, ami Jeruzsálemben fog felépülni. Úgy látom, hogy ez már megtörtént Isten igazi templomában. Az antikrisztus valójában közöttünk van, de közülünk sokan teljesen vakok, hogy ezt felismerjék. Pál apostol figyelmeztette a korai Egyházat, hogy ne a Sátánra várjanak, ezért a következőt írta:

„.. Aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, ami Istennek vagyistentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be, mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.”  (2 Thessz. 2:4)

Van egy kérdésem. Az Újszövetség szerint mi az Isten temploma? Nem a Gyülekezetre mondja az ige, hogy az Isten temploma?

„Nem tudjátok, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?  (1 Kor. 3:16)

Lehet, hogy az antikrisztus már megtalálta a trónját néhányunk szívében?

János apostol szerint, az antikrisztus valójában már berendezkedett a Gyülekezeteben.

„Fiacskáim, itt az utolsó óra; és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljön, így mostsok antikrisztus támadt; ahonnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.”      (1 János 2:18-19)

Ahogyan Tóbiás berendezkedett a templom raktár-helységében Nehémiás napjaiban (lásd. Neh. 13: 7-9) és ezáltal megfosztotta a lévita papságot ellátó bázisától, pontosan úgy van ez az antikrisztus szellemével is, ami kiszorítja Isten szent papságát az Egyházból. Ahogyan János mondta: “Közülünk jöttek ki … de nem közülünk valók voltak.” Amikor úgy gondolunk magunkra, mint akik egy kicsivel is jobbak a többi szentnél, akkor szellemben kijövünk közülük és eltávolodunk egymástól.

Nem arra kell néznünk, hogy mi fog majd történni Jeruzsálemben, hanem szét kell néznünk a saját gyülekezetünkben és belenézni a saját szívünkbe. Hadd fejtsem ki ezt a témát részletesebben és akkor meg fogod látni az antikrisztus munkáját a közösségedben.

A nikolaitákról szóló tanítás

A Jelenések könyve második fejezetében Jézus arról beszél, hogy gyűlöli a nikolaiták cselekedeteit és megparancsolja a gyülekezetnek, hogy hasonlóan cselekedjenek. Ha Jézus gyűlöl valamit, az valóban rossz! Érdekes elolvasni a mai gyülekezetek véleményét erről a témáról. Ha valamit, hát ezt igazán változatos módon járják körbe!

A Bibliában lévő nevek nagy jelentőséggel bírnak. Amikor egy férfi vagy asszony neve nem úgy írja le őt, amilyennek Isten látja, Isten megváltoztatja annak a személynek a nevét, hogy megfeleljen annak, ahogyan Ő látja őket. Például Ábrám nevét megváltoztatta Ábrahámra, Sárai nevét pedig Sárára, Jákóbét Izraelre, Simon nevét Péterre és Saul nevét Pálra.

Amikor nem határozza meg a Biblia, hogy milyen tanról beszél, szerintem úgy lehet legegyszerűbben kitalálni, hogy miről van szó, ha részekre bontva megvizsgáljuk a szó jelentését:

3531 Nikolaiták {nik-ol-ah-ee’-tace}

a 3532-ből;

Nicolaitan = “az emberek tönkretétele”

Vagy még nyilvánvalóbb módon:

3532 Nikolaos {nik-ol’-ah-os}

a 3534 és 2994-ből

3534 nikos {nee’-kos}

a 3529-ből;

1) győzelem

2) teljesen legyőzni

és a 2994, ami a következőből származik:

2992 laos {lah-os’} láthatóan egy eredeti szó;

1) egy nép, embercsoport, törzs, nemzet, mindazok, akik valamilyen fajtából vagy nyelvből valók

2) a népesség nagy része egybegyűlve valahol

Szert tettünk egy szóra, aminek a latin alakja “laity”, aminek a jelentése az én szótáram szerint „laikusok”. “Ők azok, akik tagjai egy gyülekezetnek, de nincsenek kirendelve szolgálat munkájára.” Valójában ők Krisztus tagjainak sokasága, a “királyi papság” (1 Péter 2:9)!

Hiszem, hogy a papság/laikusok szétválasztása démonok tanítása, ami megbénította az Egyházat és aláásta annak erejét. Olyan jó látni, amikor a web oldalakon, a csevegő oldalakon és házi gyülekezeteken keresztül – egymást bátorítva – a szentek gyakorolják a papságukat, hogy cselekedjék a szolgálat munkáját. Bennünket, keresztyéneket olyan hosszú időn keresztül ellenőrzés alatt tartottak és szájkosarat tettek a szánkra azok, akik a pulpitus mellett szolgálnak.

Más szavakkal egy nikolaita egy olyan személy, aki “teljesen leigázza azt a népet, amit összegyűjt” vagy “teljesen leigázza a gyülekezetet.” Sok gyülekezet Amerikában és a „szabad világban” legyőzött emberek közössége. Aki uralkodik a többiek felett rendszerint meg tud győzni és félemlíteni mindenki mást a közösségben. A legyőzött gyülekezeti elöljárók vágynak arra, hogy „király” legyen felettük és ezzel a cselekedetükkel valójában Jézus Krisztust magát utasítják el. Sámuel próféta írt erről a maga idejében egy hasonló helyzetben:

„Összegyűlnek azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába és mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válassz nékünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél szokás. Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, aki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz és monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, amit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettük.”   (1 Sámuel 8:4-7)

Jeremiás is írt arról az ő napjaiban, hogy hogyan bitorolták a hamis próféták és papok a gyülekezet Isteni vezetését.

„A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekszenek majd utoljára?!”  (Jeremiás 5:31)

“De mit cselekszenek majd utoljára?” Ha ez igaz volt Jeremiás napjaiban, mennyire inkább igaz ez a „Gyülekezet korszakának” utolsó napjaiban!

Az elsőség szeretete

Van egy másik utalás az Újszövetségben erre a hajlamra, amit Isten gyűlöl a gyülekezeti vezetők között. János írta a 3. levében:

„Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket.”  (3 János 1:9)

Az „elsőség” egy görög szóból származik:

5383 philoproteuo {fil-op-rote-yoo’-o} a 5384 és a 4413 összetételéből; ELSŐSÉGRE VÁGYNI.

A legtöbb gyülekezetet ez az „én vagyok az első” szelleme fojtogatja ma és Jézus ma is gyűlöli ezt! A pásztorok igénylik az emberek feletti ellenőrzést és az emberek igénylik, hogy megszerezzék a hatalmat és az elsőséget egymás felett. Az emberek vágynak a hatalomra, sőt a pénzre is az elterjedt „jóléti tanítás” hatására.

Amikor a tanítványok az egymás feletti elsőségért versenyeztek az utolsó vacsorán, Jézus rámutatott a bűnükre magát adva példának, egy ellentétes szellemet mutatva be. Felvette a legalacsonyabb szolgai pozíciót és megmosta a lábukat.

„Támad pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak. Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és akiknek azokon hatalmuk van, jól tévőknek hívatnak. De ti nem úgy: hanem aki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál. Mert melyik nagyobb, az-e, aki asztalnál ül, vagy aki szolgál? nemde aki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál.” (Lukács 22:24-27)

Az „uralkodni” (hatalmat gyakorolni) kifejezésre a görög szó a 25. versben:

2961 kurieuo {ko-ree-yoo’-o}

• úrnak lenni, uralkodni, hatalommal rendelkezni dolgok felett

• és kényszert alkalmazni, befolyást gyakorolni, HATALOMMAL RENDELKEZNI VALAKI FELETT

Az a görög szó, amit „uralkodnak”-nak (hatalmat gyakorol) fordítottak ebben a versben a következő:

1850 exousiazo {ex-oo-see-ad’-zo}

1) erővel vagy hatalommal rendelkezni, használni az erőt 1a) valakinek az ura lenni, hatalmat gyakorolni valaki felett 1b) úr lenni a test felett 1b1) teljes hatalommal rendelkezni a test felett 1b2) a testet valakinek az akarata elfogadására bírni 1c) valakinek a hatalma alá hozni

Amikor egy személy a testi, lelki erejét használja arra, hogy “teljes hatalommal rendelkezzen a test – Jézus Egyháza – felett”, az bűn az Egyház és Krisztus ellen. Mégis sok esetben ez az általános magatartás az Egyházban ma! Isten gyűlöli ezt!

Az antikrisztus szelleme a Sátánban gyökerezik

Miért gyűlöli azt Isten, amikor az emberek annyira vágynak az Ő nyája fölé kerülni? Azért mert az egy sátáni minta követését jelenti! Isten mintája a vezetésre a vének általi vezetés az Ó – és az Újszövetségben egyaránt. Ő Istenfélő tanácsosok sokaságát keresi, akik az Ő beszédét szólják, hogy vezessék a népét minden esetben Jézus körül gyülekezve. Még a zsidó királyoknak is, akik nem az Isteni minta szerinti vezetők voltak, több tanácsosuk volt, akikre hallgattak, akikben megbíztak.

Szeretném felhívni a figyelmet erre az igeszakaszra, ami a Sátán vezetési mintáját mutatja be. Valóban szemnyitogató, amikor a gyakorlatban látjuk, hogy az elsőségre való vágyakozás működik a gyülekezeti összejöveteleinken.

 „Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasát, felkölti székeikről a népek minden királyait; Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!Kevélységed és lantjaid zengése a sírba szállt; fekvő ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!”

„Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!?  Levágattál a földre, aki népeken tapostál! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.”

„Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe! Akik látnak, rád tekintenek, és elgondolják: Ez-e a föld ama háborgatója, aki királyságokat rendített meg?  ki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, és foglyait nem bocsátá haza!” (Ézsaiás 14:9-17)

Fent a 9. versben a föld minden királya izgalomban van Lucifer miatt. Ő az egyetlen úr a hozzá hasonló emberek felett. A 10. versben ezek a királyok elismerik a Luciferhez való hasonlóságukat! A 12. versben Luciferről azt mondta, hogy ő az, aki a “nemzeteken taposott.” A nemzetekre itt a “gowy” héber szó szerepel, és az megegyezik a görög “lao” vagy nép szóval. Lucifer felhasználja az elsőséget kívánó vezetőket, hogy legyengítsék Isten népét ugyanúgy, mint a nemzeteket.

Nem csoda, hogy a korai gyülekezeteket a körülöttük lévő nép bámulta, féltek tőlük és azzal vádolták őket, hogy “feje tetejére állítják a világot”. Ezzel szemben a mai gyülekezetet megmosolyogják, és úgy tekintenek rá, mint valami jelentéktelen dologra a társadalomban. A korai egyház Istenfélő férfiak és asszonyok sokasága volt minden településen, akik Szent Szellemben és több vén által vezetve szolgáltak. A mai gyülekezeteknek rendszerint egy „pásztoruk” van, aki egy kézben tartja a dolgokat; minden szolgálatot és mindenkit az ellenőrzése alatt tart. A Bibliában egyáltalán nincs olyan, hogy „rangidős vén” (senior elder, senior pastor).

A 13. vers kifejezése a “messze északon” a Siontól legtávolabbiakról számol be, Isten igazi szellemi népéről, Isten városáról, az Új Jeruzsálemről. (Zsoltár 48:1,2). Lucifer szíve uralkodik Isten minden népe felett, amikor „a gyülekezet hegyén – csúcsán – ül“, hogy uralkodjon Isten minden szentje felett, Isteni pozícióba emelve fel magát. Ez az antikrisztus szelleme.

Az antikrisztus nem csak azt jelenti, hogy Krisztus ellen, hanem azt is, hogy Krisztust helyettesítve. Azok, akik Isten népe fölé emelik magukat, az antikrisztus szellemével munkálkodnak. Nézzük meg az antikrisztus jelentését:

500 antichristos {an-tee’-khris-tos} a 473-ből és a 5547-ből 1) a Messiás ellenfele

473 anti {an-tee’} 1) valamivel szemben, valami ellenében, ELŐTT 2) idegen, helyette, valami helyett

5547 Christos {khris-tos’} Christ = “felkent” 1) Krisztus volt a Messiás, Isten fia 2) felkent

Az antikrisztus szó szerinti jelentése “Krisztus ellen” vagy “Krisztus helyett” és “Krisztus előtt”… Az antikrisztus a „tolvajok és rablók” királya!”

A jó pásztor

Jézus figyelmeztetett, hogy “tolvajok és rablók” fognak jönni az Ő nyája közé, hogy megöljék és elpusztítsák azt. A János 10-ben azt írja Jézus magáról, hogy Ő a “Jó Pásztor”, akinek meg kell küzdenie a nyája között lévő tolvajokkal és rablókkal.

“Bizony, bizony mondom néktek: Aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló. Aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.

Ennek az ajtónálló ajtót nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevükön szólítja, és kivezeti őket. És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.”

Jézus ezt a képet használta, de nem értették meg, amit mondott nekik. Ezért később Jézus ismét elmondta nekik: Bizony, bizony mondom nektek, én vagyok a nyáj ajtaja. Mindenki, aki valaha előttem jött az tolvaj és rabló, és a nyáj nem hallgatott rá.

Századokon át nem léteztek papképző szemináriumok. Férfiak és asszonyok, akiket elhívott Isten az “öt-rétű” szolgálatra Jézus hívására válaszoltak és engedelmeskedtek neki, a Szent Szellem általi vezetésre tanítva másokat. Ha azonban “fizetés ellenében teszed” ezt, akkor “valami más úton kapaszkodsz fel” (1. vers); tolvaj, rabló és hamis próféta módjára árucikknek tekinted Isten nyáját, mert nem az akol ajtaján, aki maga Jézus, mennél be. Nem azt mondom, hogy mindenki, aki szemináriumba megy az “tolvaj és rabló.”  Amit mondok csupán annyi, hogy hívhatod magad bárminek, ha ember által van elhívásod, akkor sohasem lesz pásztori elhívás az életeden. Férfiak, akik szolgálók lesznek az Egyházban anélkül, hogy Isten emelné fel őket, nagy veszélyt jelentenek Krisztus nyájára nézve – elsőséget igényelve – saját magukat helyezve Ő elé.

A János 10.8. versében lévő „pro” görög szót „előtt”-nek fordították. Ezt lehet időbelileg és helyzetet tekintve is értelmezni (Lásd. Ap.csel. 5:23). Egy vasárnapi iskolai osztályban egyszer azt mondtam, hogy Jézus azt mondta a János 10-ben, hogy minden ószövetségi személy, akár jó vagy rossz király volt, minden hamis vagy igaz próféta, Izrael minden nemzetségfője – Mózes, Noé, Énok és minden tisztességes ember tolvaj és rabló volt, mert Jézus eljövetele előtt szolgáltak. Micsoda szamárság!

Ebben a versben, az eredeti görögben jelen idő van – „jön” – és nem múlt idő! “Mindazok, aki előttem jönnek (vagyis megelőznek engem) tolvajok és rablók.”

Amikor egy szolgáló arra használja az ajándékát, hogy elsőséget igényelve az emberek fölé emelje magát, ahelyett, hogy az embereket közvetlenül Jézussal hozná kapcsolatba, elvonja az emberek figyelmét, hogy ne Jézusra figyeljenek, és ezzel eltávolítja őket Jézustól, önmagát helyezve Jézus elé: pontosan úgy, ahogyan a Sátán esetében, aki tolvajjá és rablóvá vált. Ahogyan Pál apostol mondta Timóteusnak:

“Mert egy Isten és egy Közbenjáró van Isten és az emberek között, az ember Jézus Krisztus.”  (1 Timóteus 2:5)

Jézusnak ez az elmozdítása megtörténhet egy gyülekezetvezető tudatlansága miatt is. Egy testvér, aki korábban pásztor volt, ezt írta:

“Olyan sok jó szándékú pásztort, vént és tanácsadót láttam, akik nagyon buzgók voltak az emberek kérdéseire és problémáira való válaszadásban. Amikor biblikus tanácsokat adva nagyon jó munkát végeznek, annak eredménye az lehet, hogy a személyt a tanácsadójától teheti függővé, Jézus helyett. Nehezebb, de szükséges arra tanítani az embereket, hogy „Jézusra figyeljenek”. Természetesen, ha egy pásztor eléggé alázatosan ezt tenné, valószínűleg nem gyűjtene sok követőt magának.”

Igen, nem “gyűjthetne sok követőt” magának, de nagymértékben hozzájárulhatna, hogy Jézusnak gyűjtsön követőket. Mindig tetszett nekem egy történet, amit Watchman Nee mondott el az egyik új megtértjéről és annak feleségéről:

“Nyár vége volt, amikor egy gépész és annak felesége házában időztem egy dombon, ahol az én feladatom volt, hogy egyszerű hitben Jézushoz vezessem őket. Amikor eljött az ideje, hogy visszatérjek Shanghaiba, otthagytam nekik egy Bibliát.

“A tél során a férfinek szokása volt alkoholt fogyasztani az ételhez, néha többet is. Hamarosan hidegre fordult az idő és a bor – korábbi szokása szerint – ismét ott volt az asztalon. Meghajtotta a fejét, hogy hálát adjon az ételért. De most egy szó sem jött ki a száján! Egy-két kísérlet után a feleségéhez fordult. “Mi nincs rendben?” – kérdezte. “Miért nem tudunk ma imádkozni?”A felesége fogta a Bibliát, de hiába lapozgatott benne ide-oda, hogy választ találjon a problémára. Nem tudtak magyarázatot találni, én pedig távol voltam. “Csak idd meg a borodat” – mondta a felesége; de nem itta meg, mert tudta, hogy neki hálát kell adni és nem tudott. “Félretette a bort” és felkiáltott; és akkor együtt kértek áldást az ételre.

“Amikor a férfi Shanghaiba ment látogatóba, elmondta nekem a történetet. A történet elterjedt Kínában: “Nee testvér” – mondta: „A bennem lakó főnök nem engedte, hogy igyam!” “Nagyon jó” – ismételtem. “Mindig hallgass a benned lakó főnökre!”

(Nee, Watchman. “A Table in the Wilderness.” Wheaton, Illinois: Tyndale House Publishers, Inc.,1978. pp February 29 [a daily devotional]).

Ha valóban felülről születtünk a “bennünk lévő főnök” él bennünk és nincs szükség vallásos törvények rendszerére, hogy ellenőrzés alatt tartson bennünket. Jézus vonz minket, hogy a szeretet kötelében tegyük, amit helyesnek tartunk, és ne a törvények látszat szerinti betartásához ragaszkodva:

“És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok.”  (1 János 2:20).”

“És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.”     (Ezékiel 36:27).

Visszatérve a János 10. fejezetére, Jézus továbbmegy és figyelmeztet bennünket az Ő vezetése és a „béresek” közötti különbségre.

“Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál. A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életük legyen, és bővölködjenek.

Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig, és aki nem pásztor, akinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jönni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.

A béres pedig azért fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra. Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem is ismernek az enyéim, Amiként ismer engem az Atya, és én is ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.”    (János 10:9-15)

A mai pénz motiválta gyülekezeti szolgálatok esetében „ha beszállsz a következő játékba, akkor pénzt kereshetsz!” “Vedd meg az én kazettámat!” “Vedd meg az én könyveimet.” Sok ilyen szolgáló nem hajlandó táplálni a nyájat havi fizetés nélkül (ford. havi-bérért szolgálnak, tehát valójában „bér-esek”). Egyre több pénzt szednek be az ajtónál a “speciális összejövetelek” és konferenciák alkalmával. Sok ilyen frontvonalban szolgálónak meg kell keresnie a pénzt, különben nem látják el a feladatukat. Ha a fizetésük lecsökken vagy Isten őrizz [Viccelek!], elsikkasztják, akkor „zöldebb legelőt” keresnek maguknak. Amikor a farkas az ajtónál van, a béresek elszélednek.

Amikor egy farkas egy nyáj ajtajánál van a mai amerikanizálódott gyülekezetekben, az túlságosan rossz! Figyeld a kezüket, hogy segítenek-e a szükségben lévő nyájon! Teljesen más a helyzet manapság, amikor a pénz a vezetőknek és azoknak a bankároknak a zsebébe vándorol, akik a gyülekezeti épület papírjait birtokolják, ahelyett, hogy letennék a vezetők lábaikhoz, hogy minden szükségben lévő számára könnyen hozzáférhető legyen (Lásd. Ap.csel. 4:34,35). De ez egy másik történet.

Egy másik dolog is megfigyelhető a fenti 9. versben. Figyeljük meg, hogy Jézus nem csak azt engedi meg a nyájnak, hogy bejöjjenek az akolba, hanem szabadok arra is, hogy kimenjenek legelőt keresni. Hallottam gyülekezetvezetőket arra figyelmeztetni a gyülekezetüket, ha máshová mennek, nem lesznek biztonságban! Egy nyáj karámja (akol) nem az a hely, ahol a nyáj táplálkozik! Az akol egy védett hely, ahol a nyáj éjszaka alszik. A jó pásztor nem gyakorol ellenőrzést felettük, ezért engedi őket „nemcsak bemenni, hanem kimenni” is, hogy jó legelőt találjanak, mert egyedül Jézus a JÓ PÁSZTOR.

Sokkal többet tudnék írni arról, ahol ez nem így van, de arra szeretném bátorítani Krisztus Testét, hogy egymás építését keressék a Szent Szellemnek az életükben való munkálkodása által. Ha pedig vezetni akarnak, akkor nyitott kézzel vezessék a nyájat Jézushoz és ne keressenek maguknak semmi dicsőséget, ami elvonhatná a figyelmüket az Egyetlenről, akik kifizette az árat, hogy a Pásztoruk legyen. Jézus a következőre figyelmeztetett:

„Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is hívott meg az, És eljövén az, aki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd ennek a helyet! És akkor szégyennel az utolsó helyre fogsz ülni. Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljön az, aki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsőséged lesz azok előtt, akik veled együtt ülnek. Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.”   (Lukács 14:8-11)

A görög érdeklődők azt mondták az egyik tanítványnak: “Uram, látni akarjuk Jézust!” (János 12:21). Bárcsak mindnyájan Őt keresnénk, és nem fogadnánk el más helyettesítőket.

Látás a Jövő Egyházáról – Frans Horsthuis

Látás a Jövő Egyházáról – Frans Horsthuis

I. Szabadságban élő Egyház

Egyszer azt olvastam, hogy a keresztények 95%-a az Ószövetségben él, törvények által igazgatva, melyért jutalom vagy büntetés jár. Nem szoktunk-e hozzá, hogy szabályok pórázon vezessenek, és mások elhatározásai mögé bújjunk? Félünk magunkra vállalni felelősségünket? Képzeljük el, hogy egyházunkban vagy gyülekezetünkben az istentiszteletekre vonatkozó valamennyi régi szokásunkat eltörölnék. Hogyan reagálnánk rá? És Ön? Vagy Te? Valószínűleg zavarodottság támadna, mert nem tudnánk, hogy mihez kezdjünk. Vegyük észre, hogy2000 évvel ezelőtt pontosan ez történt, amikor Jézus felszabadított minket a törvények alól, és ezért a szabadságért életével és vérével fizetett. Azóta az egyetlen törvény: a szabadság és a szeretet törvénye. „Ne hagyjátok magatokat újra a szolgaság igájába hajtani!” – írja merészen Pál apostol – „mert ha egy pontban (a körülmetélést említi) újra a törvény alá rendelitek magatokat, kötelesek vagytok újra az egész törvényt megtartani. Akkor azonban elszakadtatok Krisztustól, s a kegyelemből kiestetek” (Gal 5,1-4) Ha meggondoljuk, nem teljesen „veszélytelen” az, amiről Pál apostol ír. Felnőttünk már ekkora szabadságra? „Aki úgy képes egyedül állni a világban, hogy csak lelkiismeretére hallgat, az hős” – írta valaki. Ez igaz. Mert, ha őszinték vagyunk, be kell, hogy ismerjük, tulajdonképpen félünk a szabadságtól. Ezért mondtunk le szabadságunkról – melyet Jézus hozott – és engedtük át a polgári és egyházi hatóságoknak, akik ezt örömmel magukhoz is vállalták. A „biztonság érdekében” inkább maguk akartak rendet teremteni. A tér-iszonyban szenvedő ember inkább megkötözi és „bebiztosítja” magát: ál-biztonságokkal, melyeket már ismerünk. Ha Jézus – szabadságban élő – Egyháza akarunk lenni, ne kötözzük meg magunkat!Krisztus valódi szabadságát – keresve és tapogatózva – magam is ki akartam próbálni. Valakinek csak el kell kezdenie. Amikor 65 éves lettem, jogosulttá váltam az öregségi nyugdíjra, amelyet azonban sosem vettem fel. Valaki azt tanácsolta, hogy utaltassam át egy bankszámlára, ahonnan azután nélkülem is felhasználhatnák karitatív célokra. Nem talált visszhangra bennem, de azért így válaszoltam: „Kész vagyok átgondolni a dolgot.” Néhány nappal később feltártam az ügyet valaki előtt, aki őszintén együtt élt az Úrral. Rögvest így felelt: „Ez tönkretenné életed küldetését.” Ez kellemes visszhangra talált bennem. Nem arról van ugyanis szó, hogy hogyan tudnám pénzemet a legjobban felhasználni – bár ez is figyelemre méltó –, hanem arról, hogy pénz nélküli életem Jézus iránti szeretetből fakadóan példaértékű legyen egy másik világ és az Evangélium számára. Ezért szállt síkra Jézus, tanítványaival szemben is a betániai asszonyért, aki pazarlóan az egész korsó balzsam olajat a fejére öntötte. A tanítványok reakciója ez volt: „Milyen kár! A balzsamot sokkal jobban fel lehetett volna használni a szegények vagy a fejletlen országok megsegítésére.” Akár ma is megtörténhetne. Jézus azonban másként gondolkodott erről. Örült a gazdag, szeretetteljes, személynek szóló ajándéknak. A mai időkre vonatkozóanolyan Egyház lebeg a szemem előtt, amely szabadon áll a világban: nem támogatja anyagilag a társadalom, és nem függ az államtól. Ez a példa csak a valamitől való szabaddá válásról szól. Az igazi szabadság azonban ennél sokkal több. Azt jelenti, hogy az ember felette áll saját életének, és már csak az a személy, akinek Isten eltervezte. Ilyen szabadon állt Jézus a saját élete felett, amikor a kereszten függött. Keltsük csak életre lelkünkben ezt a képet: Jézus, szögekkel kegyetlenül odaszegezve egy cölöphöz, élete küldetése meghiúsult, életének vége, bár még alig, hogy elkezdődött. Barátai és ellenségei cserbenhagyták, kiszolgáltatva Őt a legborzalmasabb kínoknak és szorongattatásoknak. És ebben az iszonyatos helyzetben csak e szavakat halljuk:„Atyám, bocsáss meg nekik…” (Lk 23,34), és „még ma velem leszel a paradicsomban” (Lk 23,43), „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet” (Lk 23,46). Ezen szavakat pedig a legtökéletesebb békében mondja ki. Az igazi benső békéről nem létezik áttetszőbb kép. És mi? Tudunk-e már valamennyire így… belülről élni? Eljön az idő, amikor ez a belső szabadság nélkülözhetetlen lesz. Ez csak néhány gondolat. Tehát van még mit tennünk. Csak ha valóban keressük az élő kapcsolatot Jézussal, fogja véghezvinni bennünk, amit ígért: „Ha az Emberfia szabaddá tesz titeket, lesztek valóban szabadok” (Jn 8,36). Különben nem képes rá az ember. A jövő – szabadságban élő – Egyháza az egyes keresztény emberben kezdődik, akik elkezdik ezt  „tenni”, vagyis: élni.Ez az Egyház már itt van, már jön, mint ahogy Jézus is jön. Egyre gyakrabban találkozom ilyen emberekkel, egyedülálló személyekkel az egyházi élet legkülönbözőbb sarkaiból, lelki vándorokkal, akik bizonyos körülmények folytán – gyakran csalódottan – keresésre indultak, és Jézushoz érkeztek, mint jómagam is. Mindig többen lesznek, úgy tűnik, mintha a levegőben vibrálna, nem szervezés által, nem izgatással vagy egymással előre megbeszélve, hanem benső tűztől hajtva. Hasonlít a madárvonuláshoz. Olyan idő köszönt most ránk, amelyben inkább szerves, mint szervezett felépítményként nő Jézus testébe. A nem-szabad ember szervezett formák nélkül teljesen tehetetlennek és gyámoltalannak érzi ma magát. Közben azonban már kezd egy nép megmozdulni egész Európában. Nélkülözhetetlen marad eközben a Jézustól és a Szentlélek vezetésétől való állandó függőség. Ha ez elernyed, azonnal fellép a veszély, hogy mi emberek zajtalanul kivesszük a vezetést Jézus kezéből: nekünk, magabiztos embereknek ez gyenge pontunk. Uram, add, hogy alázatosak és kicsinyek legyünk! II. A jövő Egyháza Ezt várom a jövendő fejlődéstől. Tudunk-e már a fentiekről valamelyest teljes képet formálni, hogy hogyan is nézhetne ki ez az Egyház? Előbb meg kell jegyeznem: az Úr nem bízott meg, hogy az egész világért imádkozzam. Erre vonatkozóan nincs vízióm. Isten szereti a világot, és egyszülött Fiát adta érte. Életemben, és ebben a fejezetben azonban csak az Egyházról, éspedig egyedül Európa Egyházáról van szó, nem pedig a világegyházról. Európa Egyháza ugyanis egészen más fejlődési stádiumban van, mint a világ többi része. Ezért ne is hasonlítsuk a kettőt össze egymással, mint ahogy ezt túlságosan gyakran tesszük. Számoljunk tehát ezzel a megszorítással a következő sorok olvasásakor. Ha végül a fentiek alapján merek írni elvárásaimról, ne tekintsük ezt jóslásnak vagy hasonlónak. Félek túlságosan sokat mondani erről. Ne akarjunk Isten „háta mögé” kukucskálni. Mégis szeretnék néhány előzetes megjegyzést tenni. A történelem folyamán már korán megkezdődött az Egyház és a világ egybefonódása. Az egyház a társadalomra támaszkodott, onnan várva segítséget (gyakran jelölik ennek kezdetét Nagy Konstantin császárságának idejével, a 4. században). Ez előnyösnek látszott, csakhogy éppen ez okozta évszázadokon keresztül, hogy a hatalom, pénz, tudomány és szervezkedés kolonca, valamint a Római Birodalom jogi gondolkodása megterhelte. Ettől most ismét meg kell szabadulnunk. A hatalom és befolyás idejének vége. Tisztulási folyamaton megyünk át, ha nem szabad akaratunkból, akkor kényszerűségből. Az Egyháznak ismét magára kell találnia, hogy ne függjön tovább a társadalom támogatásától, hiszen éppen ez által vált a világ rabszolgájává. Azt is tudjuk, ha olvassuk a Bibliát, hogy az Egyház semmilyen társadalmi, kulturális, vagy politikai megbízást erre a világra vonatkozóan Jézustól nem kapott. „Aki szereti a világot, abban nincs meg az Atya szeretete” (Jn 2,15) és „Aki tehát a világnak akar barátja lenni, ellensége lesz Istennek” (Jak 4,4). Ezek világosan érthető szavak! Hová akarja hát Jézus az Ő Egyházát vezetni? „El nem múló örökséget tart fenn számotokra a mennyben, amelyre Isten ereje megőriz benneteket itt a földön”(vö. 1 Pt 1). Ez az örökség lesz királyi hivatásunk. Ez azt jelenti, hogy itt a földön képzést kapunk későbbi, tulajdonképpeni feladatunkhoz, ahogyan ez Jézus esetében is történt. Eljön az Ő ideje, és a miénk is, legalábbis, ha Hozzá akarunk tartozni. Jézus maga: Isten örök otthonának, a Mennyei Jeruzsálemnek szegletköve, tanítványai pedig ennek az örök templomnak élő építőkövei. Királyi papságra kaptunk meghívást, hogy testének tagjai legyünk, amelynek Ő a feje. Természetesen ez nem jelenti, hogy a világ számára nincs küldetésünk, de a súlypontnak oda kell kerülnie, ahová Jézus gondolta. Az előzetes megjegyzések után meg akarom kísérelni, hogy főbb vonalakkal felvázoljam az élő Egyház jövőbeni arcát, természetesen anélkül, hogy a konkrét részletekre kitérnék. Már látom növekedni élő keresztények hálóját, akik lelki nagykorúságra jutottak, és akik merik Jézussal sajátos útjukat járni. Ők nem szervezés útján találtak egymásra. Inkább baráti körhöz, vagy családi együtteshez hasonlítanak, akiket szoros kötelék fűz egymáshoz, csak elszórtan élnek, távol egymástól. Ez feltételezi, hogy már megtanulták maguk megkülönböztetni Jézus és a Szentlélek hangját és vezetését: nem annyira kurzusok vagy mások által (ami legfeljebb csak ösztönzés lehet), hanem mint Pál apostol, aki „nem a test és vér által, hanem magától az Úrtól kapta” (vö. Gal 1,16; 1Kor 11,23), vagyis Vele való személyes tapasztalata alapján. Kicsiny, de életerős Egyház eljövetelét várom, amely már nagykorúvá vált, és „akiket a megtévesztő tanítás szele már nem hány és sodor ide s tova” (Ef 4,13-16).Olyan keresztények lesznek, akik Krisztusnak minden pillanatban, és minden helyzetben rendelkezésére állnak, úgy, hogy Ő mindenütt látható alakot ölthet magára. Ezzel kezdődik „Isten fiainak megnyilvánulása” (Róm 8,19), mielőtt Ő maga jön el dicsőségben, és összes szentjeivel (1Tesz 3,13). Fejtik az újbort. Ehhez először új tömlőkre lesz szükség. Ez azt jelenti: előbb új lelkiség, és csak azután az új formák. Először szállt le Máriára a Szentlélek, és csak azután növekedett benne Jézus teste. Előbb áradt ki Pünkösdkor a Szentlélek, és csak azután kezdett az Egyház látható módon növekedni. El kell szakadnunk attól a mentalitástól, hogy minden alkalommal új formákat gondoljunk ki, amelyek mégsem maradandók. Először megújult keresztényekre van szükség, akkor maguktól születnek majd új formák. Így lesz Krisztus teste élő organizmus, nem pedig organizáció. Európa jövendő Egyházának új arca alkalmazkodó, változtatható és mozgékony lesz, épp úgy, mint a Szövetség sátra a sivatagban: minden alkalommal szétszedték, másutt pedig ismét összerakták. A Templom az emberek elgondolásából, nem pedig Isten megbízásából épült. Az emberi test mozgékony, Krisztus teste is. Tehát az Egyháznak is ilyennek kell lennie. Ezáltal sokkal színesebbé fog válni a kereszténység, nem lesz olyan egyforma, amint ezt az egyházakban látjuk. Mint ahogy a szivárvány színei átmennek egymásba, vagy az alkony árnyalatai váltják egymást, úgy lesz Jézus Egyháza is sokszínű és sokarcú Akkor majd a föld sója a társadalomban minden helyzetnek új ízt ad. Milyen lesz Krisztus élő testének felépítése? „Készíts mindent a minta szerint, melyet a hegyen mutattam neked” (Zsid 8,5). Ez érvényes ma is: Egyház, a hegyen mutatott minta szerint. A jelenések könyvének nagy látomása: a Mennyei Jeruzsálem. A középpontban, az Atya jobbján trónol Jézus, és királyként, a szeretet uralmával uralkodik. Körülötte az Atya háza, ahol sok lakás van, ahol legmeghittebb barátainak készített helyet. Az Atya házában, a mennyei templomban, az új Jeruzsálem közepén áll Jézus menyasszonya. A Mennyei Jeruzsálem az ég mérhetetlen birodalmának fővárosa, ahol minden nép megtalálja a helyét. E mennyei előkép eligazít minket, hogy hogyan formáljuk az úton lévő Egyházat. Az Egyháznak erről a felépítéséről – amelynél tehát nem struktúrákra és szervezetre gondolok – még a következőt szeretném mondani: gondolhatunk koncentrikus köröket alkotó vízgyűrűkre, amikor követ dobunk a vízbe: csak egyenletes, harmonikus mozgást látunk Jézus, mint középpont körül, belülről kifelé. Jézus a központ „A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat” (1Kor 3,11). Jézuson kívül valóban nem lehetséges Isten valódi megismerése, hiszen „senki sem ismeri az Atyát, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni” (Mt 11,27). „Maga fogja juhait legeltetni” (Ez 34,11), mert egyedül „Ő a Testnek, az Egyháznak feje” (Kol 1,18). Földi élete a Hozzá fűző kapcsolatok gazdag árnyalatait tükrözi. Először is itt van három legmeghittebb barátja: Péter, a kőszikla; János, a „szeretett” tanítvány; és Jakab. Körülötte a 12: a továbbiakban tanítványok nagyobb csoportja (Az Apostolok Cselekedetei 120-at említ, vö. ApCsel 1,15). Más, intimebb kapcsolatban áll Vele Mária – az édesanyja –, továbbá Lázár és családja. Hallunk azután még a hívők sokkal tágabb köréről, a szimpatizánsokról és a keresőkről, ugyancsak a bizonytalankodókról, mint Nikodémus, stb. Ekörül Izrael egész népe, még távolabb az egész világ. Ilyen mozgékony lesz a jövő épülőben lévő Egyháza is, ahol a mérték nem az egyházi hovatartozás lesz, hanem az egyes ember Jézussal való személyes kapcsolata. Ő mindenekelőtt EGYESEKET (lásd: egyedül álló embereket) fog hívni és őket személyes barátságával magához kötni. Aki ezt leginkább sugározza, annak lesz a többiekre is a legnagyobb befolyása. A közösség további felépítésében a HÁZASSÁG és CSALÁD – mint az Egyház legkisebb építőköve – ismét elsőrangú helyet fog elfoglalni.A keresztény és egyházi élet alapja ismét ide tevődik át. Ez volt Isten elképzelése a kezdet kezdetétől: „Isten megteremtette az embert a maga képére, férfinak és nőnek teremtette őket” (Ter 1,27). Ahol a férfi és a nő szeretetben eggyé válik, megjelenik Isten első emberi képe. Ebből kiindulva nevezi Isten az Őt népével, Izraellel összekötő szeretetkapcsolatot végül is: házasságnak. Nem ok nélkül készítette elő Jézus küldetését harminc éven át a családi élet keretei között. Ide kell nekünk is újra visszatérnünk.Amikor még plébános voltam, kezdett egyre csökkenni a templom-látogatók száma. Akkoriban kihirdettem a következőket: „Ha egy családban valamilyen dolog okot ad erre – például betegség, születés, egy jubileum vagy akármi más –, szívesen megünneplem az Úrvacsorát otthon, az egész családdal együtt, a templomi istentisztelet helyett”. Hetente többször is adódott erre alkalom. Jézus is családi körben ünnepelte az utolsó vacsorát. Az első keresztények szintén otthon jöttek össze, így születtek meg a házi közösségek. Az efezusiakhoz írt levélben – amelyben Jézusról és közösségéről van szó – Pál apostol az ötödik fejezetben egyszer csak a házasságról kezd el beszélni. Azt gondolhatná az ember, hogy talán néhány gyakorlati figyelmeztetésre fog áttérni, ő azonban e helyett egész világosan ezt mondja: „Nagy titok ez (t.i. a házasság), én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom” (Ef 5,32). A „titok” szón (5 alkalommal használja ebben a rövid levélben), nem valamilyen kifürkészhetetlen igazságot ért – mint ahogy ezt a keresztények gyakran vélik –, hanem olyan intim titkot, amelyet az ember rábíz egy jóbarátra: olyan valamit, ami csak a beavatottakra tartozik. Így akarja Pál apostol a beavatottakkal, vagyis az élő keresztényekkel megértetni: „Én itt nem egyszerűen a házasságról beszélek, hanem Jézusról és közösségéről”. Házasság – itt kezdődik az Egyház. Ezzel kell elindulnia: a keresztény házasság szeretet–közösségével. Itt lesz letéve Jézus Egyházának legkisebb építőköve. Itt öleli át Jézus menyasszonyát. Nem csoda, hogy a keresztény házasság: felbonthatatlan! Tovább fűzve a gondolatot, ez magában foglalja azt is, hogy az a pozitív változás, amely most az egyházakban végbemegy, vissza kell, hogy térjen a családba. Ahol a férfi és a nő ismét tudatára ébred papi hivatásának, ott megszülethet a szeretet igazi klímája; ahol a gyermekeket Jézushoz viszik és elvezetik az újjászületéshez; ahol előkészítik őket a Szentlélek kiáradására; ahol együtt ünneplik az Úrvacsorát, ahogy ez az Egyház kezdetekor is otthon és a házi közösségekben történt; ahol egymásnak megbocsátást ajándékoznak; ahol betegekre teszik a kezüket (esetleg megkenéssel); ahol közösen figyelik Isten szavát, és ahol az ima mindennek az alapja. Az Egyház vezetőinek nevelniük kell erre a keresztényeket. „Nevelni” ugyanis annyit jelent: „magamat fölöslegessé tenni.” Mint a fiatal Egyházban, úgy nőhetnek ki ebből ma is élő MAGOK és házi közösségek. A római levélben ezt olvassuk erről: „Köszöntsétek ennek és ennek a házában a gyülekező közösséget… a velük lévő testvéreket… és összes szenteket” (vö. Róm 16). Úgy gondolom, hogy Jézus sok ilyen „magra” célzott, amikor egy alkalommal ezt mondta nekem: „Nem azonos csoportok nagyméretű találkozásaira gondolok. Mindent kisebb, kisebb méretben!” Hogy Jézus ezeket mozgó egységekként látja, akkor világosodott meg előttem, amikor egyszer éjszaka felébresztett, hogy a következő üzenetet felírjam:  „Utazó követeknek kell jönniük. Normális jelenség kell, hogy legyen a különböző csoportok és egyházak keresztényei között, hogy egymással gyümölcsöző kapcsolatot tartsanak fent. Ez jobban szolgálja az egységet és hitet, mint a tanítói tekintély, amely felülről mindent kínos pontossággal szemmel tart. Dinamikusabb Egyház jön, mozgékonyabb, nem hatalmi blokkokra osztva. Olyan Egyház, amely sokfajta alakot ölthet magára a helyzettől függően, mint ahogy Én magam is többféle alakban jelentem meg feltámadásom után. A szeretet rugalmas és alkalmazkodó, az értelem: kemény és éles. Így akarom, hogy legyen, hiszen nem trónusomon ülök, hanem körüljárok királyságomban.” E körül a mag körül képződik a HÍVŐK KÖRE, a meggyőződésesek és fél meggyőződésesek, a szimpatizánsok és a többi résztvevő. Ugyanúgy, mint Jézus napjaiban is: kereső emberek, vagy az örök nézelődők, újdonság hajhászók, akik lelkesen profitálnak az előnyökből, de akik közben tovább élik saját életüket. Nem kell őket túl gyorsan keresztényeknek tartanunk, vagy csupán emberi indokok miatt felvennünk, a „minél nagyobb a rakás, annál nagyobb az öröm” elv alapján. Addig, amíg nem tudunk, vagy nem akarunk felelősséget vállalni,jó példával ösztönözhetjük, de ne „húzzuk-vonjuk” őket. Ne alkudozzunk az Evangélium magas követelményeinek rovására, csak hogy több lelket nyerjünk meg. Azt jelentené ez, hogy a többieket, mint keresztényeket tulajdonképpen már „leírtuk”? Egyáltalán nem! Ők alkotják a hívő tömeget, akik megindítják Jézus szívét, mert olyanok, mint a pásztor nélküli juhok. Akkor viszont elegendő figyelmet fordítunk erre a pásztor nélküli nyájra? Nem törekszünk-e túlzottan keresztény elit nevelésre? Gondoljuk csak meg, hogy éppen most hanyagolják el a pásztor nélküli juhokat. A megújult kereszténységben, a valóban élő keresztényeknek kell gondoskodni róluk, hiszen ők a föld sója. A tömegről való gondoskodás így kiteljesedik. Csak a kiindulópont más, mint eddig, mégpedig szilárd háttérből indulnak el a tömeghez, és nem fordítva. Jézus korában is voltak papok, írástudók és törvény-magyarázók. Ennek ellenére, Jézus már annak idején is beszélt a „pásztor nélküli juhokról”. Mit mondana vajon napjainkban a teológusoknak, és hivatalos egyházi vezetőknek? A hívők tömegét veszi körül a VILÁG, „amelybe Isten elküldte egyszülött Fiát, nem azért, hogy elítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ” (Jn 3,17), de amelyről Jézus azt is mondja, hogy „nem a világért könyörgök”, mert „Ő bizonyítja, hogy cselekedetei gonoszak” (Jn 7,7). Jézus azért jött a világba, hogy megmentse, ugyanakkor azonban rajta kívül marad, nem elegyedik vele, nem hízeleg neki, mint ahogy az egyházak ezt tették. Hívja, hogy térjen meg Hozzá. A jövőben az Egyház magatartása is az lesz, ami Jézus magatartása volt: egészen ember az emberekkel, ugyanakkor azon kívül álló, Istenhez és ahhoz a másik világhoz tartozva. Az Egyháznak nem az a célja, hogy saját magát építse, hanem az, hogy az örömhírt elvigye másokhoz és ezt saját életén bemutassa, hogy Isten szereteturalma így minden helyzetben áthathassa a világot. El tudom képzelni, hogy a fentiek olvasása közben sokan berzenkednek, mert a fennálló struktúrák elbizonytalanították őket, és talán attól félnek, hogy az egész keresztény hitet aláássák. Én azonban tucat embert ismerek, akik csalódottan a közösségeikben, vagy egyházaikban szerzett tapasztalatoktól maguk keltek útra Jézussal. Meg kell állapítanom, hogy ezek egyáltalán nem kerültek tévútra. Félelmünk, hogy ez nem egyezik meg a valósággal, inkább abbéli bizalmatlanságunkból származik, hogy Jézus, a Pásztor nem tud megbirkózni feladatával, és a mi emberi vezetésünk megbízhatóbb. Dehát a gyakorlat nem pont az ellenkezőjét mutatja? Éppen azért csalódtak sokan, mert mi emberek mindent irányításunk és ellenőrzésünk alá akarunk vonni. Most pedig kerekedjünk fel Isten népeként a zarándokútra, adjuk fel biztonságos életünket a társadalomban, megszabadulva a fölösleges tehertől, hogy a mennyei haza valódi örömhírét megmutassuk a világnak.Szabadságban élő Egyház eljövetelét várom, melynek küldetése hírül adni a látomást: van más életszemlélet, van más választási lehetőség! Amíg a világ korlátozott céljait a földön keresi, addig a keresztények szavaikkal és tetteikkel az örök cél felé igazodnak: Isten eljövendő királysága felé. Jézus Krisztus élő megjelenése lesznek a földön. Jézus már jön.

 MARANA THA, JÖJJ EL URAM!