CSAK EGY LAP AZ ELÁZOTT HAJÓNAPLÓBÓL
Már rég eltértünk az eredeti iránytól, amikor ismeretlen szélvész csapott le ránk. A fedélzetet elöntötte a víz, ahogy a tajtékzó áradat áthömpölygött felettünk. Zúgott, tombolt a vihar, ide-oda dobálta recsegő hajónkat a hullámhegyek között.
A vészjóslóan sötét égen komor felhők tornyosultak, és a vakító villámok fényénél jól láthattuk a riadt arcokat. S míg szívünk a torkunkban kalapált, némelyek úgy sétálgattak, szorosan markolva az iránytűt, mintha semmi sem történt volna. Felhúzott szemöldökük és ráncolt homlokuk alól ezt kérdezte szúrós tekintetük: „Mi a problémátok?!”
Sajnos, a következő pillanatban többeket lesodort a szél ereje… Nevüket kiáltoztuk, de hangunkat elnyomta az orkán… Csak nyeltük a könnyeinkkel vegyülő sós vizet. Ezernyi gondolat cikázott át fejünkben, és alig hittük el, hogy mindez velünk történik…
Hányszor kapott figyelmeztetést a kapitány, hogy nem jó irányba haladunk! S most itt hánykolódunk, pedig közben többször is vitorlát cseréltek, új zászlót tűztek ki, sőt a kormányost is leváltották. Átfestették a kabinokat, ablakaikba művészien dekorált üveget raktak, de a falak repedéseivel nem foglalkoztak.
Az ádáz vihar pusztítása változó hevességgel folytatódott, s lelkünk majd megszakadt, amikor láttuk az elcsigázott társakat végső elkeseredésükben egy szál deszkába kapaszkodva kiugrani a nyílt tengerre… Sírtunk, jajgattunk fájdalmunkban, felváltva ragadtuk meg a kötelet, s félrevertük a fedélzeti híd harangját.
Szikrázó tekintet és szigorú parancs mordult ránk válaszul. De akkorra már fuldokoltunk a toronymagas víztömeg alatt…
Egyszer csak észrevettük, hogy csinos kis mentőmellényeket osztanak. Gyengécske is volt, hosszú zsinórja nem bíztatott sok jóval, és a felirat is magáért beszélt: „Lázadó fuldoklók megmentésére.” Volt, akit ezzel húztak vissza a mélyből.
Másokat azonban velünk együtt, egyre távolabb vittek az árbocot és korlátokat áttörő hullámok.
Sokáig úsztunk, majd lebegtünk az élő áramlatban kimerülten, rekedten, bensőnkben meghasadva, míg a hullámzás lassan elcsendesedett…
A távoli, sziklás parton egy világítótorony fényei tűntek fel… s mintha valaki… közeledett volna felénk a vízen járva…
Igen. Ő volt az.
No comments:
Post a Comment
Note: Only a member of this blog may post a comment.