Embereket vagy Krisztust kell követnünk? – Michael Clark

Embereket vagy Krisztust kell követnünk? – Michael Clark

Miképpen én is mindenkinek mindenben kedvében járok, nem keresvén a magam hasznát, hanem a sokaságét, hogy megtartassanak. ……. Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé. Dicsérlek pedig titeket atyámfiai, hogy én rólam mindenben megemlékeztek, és amiképpen meghagytam néktek, rendeléseimet megtartjátok. Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten. Minden férfiú, aki befedett fővel imádkozik, avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét.”   (1 Kor 10:33 -11.4)

Pál azt tanácsolja nekünk, hogy őt kövessük, de hogyan kell ezt tennünk? Követnünk kell őt és a gyülekezetben lévő vezetőket sok vak birka módjára? Követnünk kell egy embert csak azért, mert van egy gyülekezeti pozíciója és egy “hivatala”? Jézus egy “Isten kegyelméből való királyságot” hozott létre az emberek között és a gyülekezetvezetők egy fehér lapot kaptak volna, hogy arra azt írjanak, amit akarnak? Ellentétben azzal, amit magunk körül látunk, Jézus a hatalmát nem trónörökösök dinasztiájának adta, akik azután meghalnak, mint valamiféle emberi tanítók, hanem ezzel szemben Ő akar a gyülekezet Feje maradni (a görög ekklesia kihívott gyülekezetet jelent), és azok között tartózkodni, akiket kihívott a világi rendszerből a Maga számára. Mielőtt a keresztre ment a következőkről biztosította a tanítványait:

„Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok. Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.”    (János 14:18-20)

Jézus azokban él, akik az Övéi! A földi királyok átörökítik a hatalmat, meghatározva azt, hogy a haláluk után ki lépjen a helyükbe. Jézus azonban még mindig az egyház Feje és Ő sosem adja át a helyét senkinek. Még mindig Jézus a Főpásztor a nyája és a testének tagjai felett, akik Neki és az Ő Szellemének engedelmeskednek. (Lásd Ap.csel. 5:29-32; valamint 1 Kor. 3). Amikor olyan emberek, mint Diotrefesz megpróbálják a gyülekezetben az elsőséget megszerezni – azt a helyet, ami egyedül Jézust illeti meg – akkor ők valójában antikrisztusok a maguk természetét illetően. Krisztust próbálják meg elmozdítani az Őt megillető helyéről Isten szentjei között. János a következőt írta a gyülekezetnek:

“Szeretett barátom, híven cselekszel mindenben, amit az atyafiakért, és pedig az idegenekért teszel, akik bizonyságot tettek a te szeretetedről a gyülekezet előtt; akiket jól teszed, ha Istenhez méltóan bocsátasz útjukra. Mert az ő nevéért mentek ki, semmit sem fogadván el a pogányoktól; Nékünk azért be kell fogadnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká lehessünk az igazságban. Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, aki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket. Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, amelyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és akik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti. Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki jót cselekszik, az Istentől van; aki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent.”    (3 János 1:5-11)

Figyeljünk János szavaira, ki hiszi, hogy ez az uralkodni akaró ember gonosz dolgot cselekedett, mert ellene állt azoknak, akiket János küldött ehhez a hívő közösséghez, ami az ő munkája során jött létre. Figyeljük meg azt is, hogy ez a néhány kiküldött semmit sem vett el a hívőktől, hanem valóban Krisztusban való hit szerint jártak. Itt vannak ezek az emberek, akiket mint Jézus istenfélő példaképeit János támogatott, szemben olyan valakivel, aki elsőséget akart magának a szentek között.

Az igazi szellemi vezetőség sosem helyezi magát Krisztus és az Ő nyája közé, hanem inkább megmutatja nekik, mit jelent Jézust valóban követni. Alázatos szolgaként ők a példamutatás alapján vezetnek. Ezért az 1 Korintus 10 és 11 fejezetéből vett fenti idézet alapján látjuk, hogy Pál azt bizonygatja, hogy nem a maga hasznát keresi, nem erőlteti rá saját akaratát másokra, és maga sem él másképpen, mint amit másoknak is ajánl. Ezzel szemben egyedül Jézus Krisztust követi. Azt követően és csakis azt követően várható el valakitől, hogy kövesse őt, mint egy istenfélő példaképet. Erről az üzenetről Albert Barnes a következőt írja: “Jó, ha egy szolgáló hivalkodás nélkül tud apellálni a saját példájára, és a saját életmódjával arra buzdítani másokat, hogy önmegtagadó és szent életet éljenek, amit a maga mindennapi cselekedeteiben és beszédében is megél.”

Pál a gyülekezetnek és a vezetőségnek példát mutatott az által, hogy a saját kezével munkálkodva tartotta el magát és nem rakott terhet a gyülekezetre. Pál nem csak igét hirdetett vasárnap (visszaadva ez által valamit), és a begyűjtött adományokból élt, mint az ma általában szokás. Valójában egyetlen alkalommal szólított fel adománygyűjtésre a jeruzsálemi szegények részére. (lásd Róma 15:25-28), sohasem magáért vagy azokért, akik vele szolgáltak.

Ezt írta a thesszalonikaiaknak:

“A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, amelyet mi tőlünk kapott. Magatok is tudjátok, mimódon kell minket követni; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül. Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére. Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek. Mert amikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék. Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, akik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak. Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.”     (2 Thessz. 3:6-12)

Sok ember úgy vállal fel ma egy szolgálatot, hogy abból akar megélni. Úgy tekintenek arra, mint egy jó foglalkozásra, ami korlátlan lehetőségeket nyújt a híressé és gazdaggá váláshoz. Ez sosem volt Pál és a többi apostol szívének gondolata; valójában ő Jézus követése miatt minden tekintetben veszteségeket szenvedett, amiket „kárnak és szemétnek” minősített. Olyan pásztorokra és gyülekezet vezetőkre van szükség ma, akik olyan életmódot folytatnak, hogy a mások javát keresik, elsősorban a szegényekre és a szükségben lévőkre gondolva, és a saját kezükkel munkálkodnak, hogy eltartsák magukat és másokat. Milyen példa az egy szkeptikus világ számára, ha állandóan csak több pénzért kolduló magas jövedelmű szolgálókat lát, akik felélik a bevétel nagyobb részét, és csak jelképes adományokat adnak a szegényeknek, hogy lássák az emberek.

Pál példamutatással vezetett. De honnan vette azt az elképzelést, hogy neki nem szabad a gyülekezet terhére lenni, hanem helyette szolgálni minden embert, sőt betölteni a szükségeiket is, amikor az szükséges? Ezt Jézustól látta. Amikor több ezer ember követte Jézust ki a pusztába és nem voltak felkészülve, hogy ellássák őket, mit tett Jézus? Leültette őket ötvenes csoportokba és kiküldte a tanítványokat tizenkét kosárral, hogy beszedjenek egy óriási adományt, ahogyan azt ma gyakorolják? Egyáltalán nem! Megetette mindnyájukat, amíg jól nem laktak és tizenkét kosár étel még meg is maradt! Jézus azt mondta a tanítványoknak, hogy az Ő példáját követve nekik kellene megetetni őket.

Jézus később a tanítványoknak arról beszélt, hogy mit tesznek az istenfélő vezetők Isten családjáért, amikor szükségben vannak, és mi történik azokkal, akik nem gondoskodnak a szentek szükségeiről.

„Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjön annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lesz sírás és fogcsikorgatás.”  (Máté 24:45-51)

A befedezés tanáról

Érdekes, hogy az emberi alávetettségről és befedezésről szóló egész tanítás Pál apostolnak a korintusi gyülekezethez írt első levelére épül. A 11. fejezetben Pál azt magyarázza, hogy“minden férfi, amikor imádkozik vagy prófétál befedett fejjel, megcsúfolja az ő fejét.” A továbbiakban azt mondja: “a férfinak azonban nem kell befednie a fejét, mert ő Isten képe és dicsősége.” 

A leghatározottabb kijelentés Pál részéről a befedezés hamis tanítása ellen a 3. versben található, ahol a következőt mondja:

“Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus. és Krisztusnak feje pedig az Isten.”

Amikor a gyülekezetünkben inkább embereknek engedelmeskedünk, mint Istennek és a gyülekezetben mindent először a vezetőinknek mondunk el, akkor valójában fejünket befedve “Krisztust megcsúfolva prófétálunk”. Krisztus a mi befedezésünk, nekünk azt kell mondani, amit Ő ültetett a szívünkbe, mert EGY a Közbenjáró Isten és ember között, Jézus Krisztus.

A vallásos vezetők “lázadásnak” minősíti azt, hogy közvetlen kapcsolatunk legyen Krisztussal. Emberi vélemény szerint egyszerűen nem cselekedhetsz semmit egy téged befedező gyülekezetvezető nélkül. Ha te, mint Krisztusban örököstárs még nem csatlakoztál az “eretnekek előkelő társaságához”, akik mernek közvetlenül Krisztussal kapcsolatot tartani, akkor mélyen a Krisztustól kapott felhatalmazásod alatt élsz.

Sem Jézus sem az apostolok nem tanították azt, hogy bárki emberfia legyen a mi befedezésünk. Pál és az őt követő munkatársak erre egyáltalán nem tartottak igényt, ehelyett inkább “minden ember lelkiismeretére apelláltak Isten előtt.” Ezzel azt is bemutatja, hogy nem bontja meg a hívők és az Ő Uruk között lévő egységet és szövetséget. A lelkiismeret kérdését illetően Pál arról is ír, hogy minden embernek a “saját értelme felől kell meggyőződnie.” A hit lényege az, hogy minden ember Istennel legyen kapcsolatban bármiféle emberi közbeavatkozás nélkül. Jézus a következőkre figyelmeztet: “eljövök hamar: tartsd meg, ami nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.”   (Jel. 3:11)

Mi a helyzet a gyülekezeti tanítókkal?

Ma sokan Jézus nyájának tanítói akarnak lenni. A korai gyülekezet tele volt hamis tanítókkal. Először a júdaisták mentek el a pogány gyülekezetekbe megpróbálkozva behozni őket az Ószövetség törvénye alá. Azután az Egyiptomban lévő Alexandria gnosztikusai mentek el a kiskorú gyülekezetekhez azt állítva, hogy ők minden igazság birtokosai. Ezeknek az embereknek ugyanaz volt a céljuk, hogy elszakítsák a szenteket Jézustól és a saját tanítványaikká és vallásuk gyakorlóivá tegyék. Pál erre figyelmeztette az efézusi gyülekezet véneit.

“Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jönnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak. Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják. Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szűntem könnyhullatással inteni mindenkit.”  (Ap.csel. 20:29-31).

János a közöttük lévő antikrisztus szelleméről, valamint gnosztikus eretnekekről beszél azokra az emberi tanítókra figyelmeztetve, akik a hívők közül emelkednek ki.

“Fiacskáim, itt az utolsó óra; és amint hallottátok, hogy az antikrisztus eljön, így most sok antikrisztus támadt; ahonnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra. Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók. És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. Nem azért írtam néktek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmi sincsen az igazságból, ami hazugság. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút. Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. Aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan. Amit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, amit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok. És az az ígéret, amelyet ő ígért nékünk: az örök élet. Ezeket írtam néktek azok felől, akik elhitetnek titeket. És az a kenet, amelyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és így nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem amint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz is az és nem hazugság, és amiként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne. És most, fiacskáim, maradjatok ő benne; hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor.”     (1 János 2:18-28)

Ezek a hamis tanítók az ő Krisztusban lévő közösségeikből jöttek ki, a szentek közösségétől elkülönítve és fölé helyezve magukat, maguk után – a saját befolyásuk és uralmuk alá – vonva olyan sok hívőt, amennyit csak lehet. Ahogyan Pálnak az Ap.cselben lévő figyelmeztetéséből látjuk, ezek az antikriszusi tanítók Isten nyájából jönnek elő és azután föléjük emelkednek. Péter ilyen módon figyelmeztette a gyülekezet véneit:

“A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanúja, és a megjelenendő dicsőségnek részese; Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal; Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak. És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadatlan koronáját.” (1 Péter 5:1-4)

Mi, akik vének vagyunk – idősebbek – a gyülekezetben, nem uralkodhatunk Jézus nyája felett. Nekünk az istenfélő példaképként kell vezetnünk és úgy cselekedni, hogy még a gondolata sem merüljön fel bennünk, hogy a szolgálatunkért pénzt kapjunk. Figyeljük meg, hogy Péter úgy azonosítja magát, aki maga is vén, akinek része volt Krisztus szenvedésében, nem, mint egy apostol, sőt legkevésbé, mint az ő pápájuk! Világossá teszi, hogy sosem lehetünk olyanok, akik uralkodnak Isten népe felett. Jézus is nagyon világossá tette ezt a tanítványai számára, amikor közöttük járt.

“Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, akik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettük, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok. De nem így lesz közöttetek; hanem, aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok; És aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen:”   (Márk 10:42-44)

Figyeljük meg az 1 János 2. fejezetének a következő részét és értsük meg jól:

“És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok. Nem azért írtam néktek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmi sincsen az igazságból, ami hazugság. Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja, hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.”   (1 János 2:20-22)

A hazug a gonosz maga, aki a hazugság atyja. Hogyan tagadja meg az Atyát és a Fiút? Minden bizonnyal tudja, hogy ők léteznek! Jézus győzött a gonosz felett, minden erejét megtörve, kivéve a megtévesztés hazugságának erejét. Ezt a gondolatot követve tehát, kiket használ a gonosz arra, hogy megtagadják Jézus elsőségét a gyülekezetben és a gyülekezet felett? A hamis tanítókat használja fel, akik az antikrisztus szellemében élnek és mozognak. Ezek a tanítók megtagadják Jézus jogos helyét, aki a Fej minden hívő és a gyülekezet fölött. Emberi vezetők és hamis tanítók e szellem által jönnek elő a hívők testéből, felemelkednek és megpróbálják a szenteket Jézustól saját magukhoz vonzani.

Mi volt János megoldása erre a problémára? Mit mondott a gyülekezetnek, hogy cselekedjen annak érdekében, hogy távol tartsa magát ebben a világban lévő sok antikrisztusi szellem csábításától? Azt mondta nekik, hogy tanuljanak meg a Kenetre, a bennük lévő Szent Szellemre hallgatni, amit Isten adott nekik, amikor Krisztushoz jöttek. A görög “antichristo” szó nem csak jelenti, hogy “Krisztus ellenes”, hanem azt is, hogy “Krisztus helyébe lép”, és ez az, amit ma mindenhol látunk. Emberek megpróbálják elmozdítani Jézust és a saját hangjukkal, tanításaikkal és a többiek fölé való emelkedésükkel elnyomva a Szellem hangját.

“Az én juhaim hallják az én szómat”

Mi a jele annak, hogy Jézus nyájához tartozunk? Ő azt mondta, hogy ilyen módon tudhatjuk meg azt:

“Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem: és én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből. Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”    (János 10:27-30).

Az Ő nyája hallja az Ő hangját, a Szent Szellem hangját! Annak a hangnak az ismerete és hallása nélkül, nem tudjuk követni Őt és az Ő akaratát cselekedeni.

Milyenek azok a más hangok, amik megpróbálják eltéríteni és magukhoz vonni az Ő nyáját? Ezekről a következőt mondja Jézus:

“És mikor kiereszti az ő juhait, előttük megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját. Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját. Ezt a példázatot mondta nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, amit szólt nékik”.    (János 10:4-6).

Krisztus nyájának évszázadokon keresztül tartó “idegenek” – gazemberek, hamis krisztusok, hamis tanítók, hamis apostolok és hamis próféták – általi folyamatos támadása miatt, a gyülekezet valódi problémája ma az, hogy az Ő nyája, mivel nagyrészt nem ismeri az Ő hangját, hajlamos azokban az “idegen” hangokban bízni, akik Isten nyája fölé emelik magukat. Egyetlen védekezésük az antikrisztus szelleme ellen – Jézus hangjának a Szellem hangjának hallása – ami, majdnem kiveszett azokból, akik “keresztyénnek” hívják magukat.

Nem véletlen, hogy a János Jelenések könyvében a Szellem állandóan ezt az egy kifejezést ismétli: “Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.”

Jézus így tanította a tanítványokat:

“Ti pedig ne hívassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok (Máté 23:8).”

Milyen messzire eltávolodtunk Krisztus testeként az Ő Szellemében való egységünktől! Már nem az Ő legelőjének a nyája vagyunk, olyan tagok, akik egymásért élnek Őbenne, egy közös Tanítóval. Helyette emberi vágyaink vannak a felemelkedésre és az egymás feletti uralkodásra olyan megtisztelő címekkel, ami egyedül Jézust illeti meg. Már Dávid is tisztában volt azzal az egyetlen egyesítő alapelvvel, amit Isten vágyik kiformálni, amikor ezt írta:

“az Úr az én Pásztorom…”

Tudnunk kell, hogy Jézus egyedül minden dologban teljesen elegendő.

“Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai; Ha valaki szól, mintegy Isten igéit szólja: ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel szolgáljon, amelyet Isten ad: hogy mindenben dícsőíttessék a Jézus Krisztus által, akinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.”     (1 Péter 4:10-11)