Gondolatok a
szekták jelenségéről
A. Mi jellemzi a szektát?
Daniel Shaw azt állítja, hogy a szekták paranoiás, társadalomellenes vezetők
körül jönnek létre, akik maguknak hatalmat, pénzt gyűjtenek azáltal, hogy
manipulálják és kihasználják a tagokat. 1 Margaret T. Singer pszichológus és
nem teológus szemével nézte ezt a kérdést, és azt állapította meg, hogy
ellentétben a „rendes egyházakkal”, a szektáknál mindig pénzről, nyereségről
van szó. 2 Ezek szerint a szekta megígérheti a „megoldást”, de előbb-utóbb árt,
és nem segít a tagjainak, mivel a vezetők inkább saját maguk és nem a követőik
hasznát keresik.
Enroth és Alexander más szemszögből közelítik meg ezt a kérdést, és ez alapján
különböztetik meg a társadalmi szektát a teológiai szektától. 3 Társadalmi
értelemben, az a hitvallás, ami egy adott társadalomban szokásos, elismert, az
nem szekta, pl. nem szekta a szunnita Iszlám Szaúd-Arábiában, mintsem az
ortodox egyház Romániában. Mivel a Romai Katolikus a legnagyobb egyház
Magyarországon, társadalmi szempontból nem számíthat szektának, sőt,
előfordulhat, hogy egy katolikus hívő nyugodtan „leszektáz” minden más
mozgalmat, ami attól eltér. A probléma ezzel a szemponttal az, hogyha arra
tekintünk, hogy más-más országban, más-más vallás a megszokott, akkor mégsem
fogunk választ kapni arra a kérdésre, hogy abszolút értelemben mi az igazi,
illetve mi a szekta.
Teológiai szempontból, viszont, azok a csoportok a normatívak, amelyek a
Bibliához ragaszkodnak, mint az egész teológiának, gyakorlatnak az alapjához.
Ha bizonyos csoportoknál valamilyen más kritérium egyenlő jelentőségű a
Bibliával, vagy felül is múlja azt, beleértve hamis vagy/és egyedi Szentírás
magyarázatokat, azok szekták. Jelenlegi írásunkban, ebből a harmadik
szempontból fogjuk megközelíteni a kérdést.
Tovább követve ezt a fonalat, fontos utasítást ad nekünk Iosif Ţon román
baptista pásztor: „Minden vallásnak van két abszolút lényeges eleme vagy
ismertető jegye, amelyet meghatároz az erre a két alapvető kérdésre kínált
válasz: 1) Melyik forrásból meríti az a vallás az információját? és 2) Milyen
megoldást kínál az a vallás az ember és az Isten közötti kapcsolat
helyreállításához?” 4
Ugyanazt a két kritériumot tárgyalja Enroth és Alexander, arra a kérdésre
válaszolva, hogy biblikus teológiai szempontból, mi határozza meg a szektát: 5
1. Az üdvözség útja hamis vagy elégtelen. Pál apostol röviden így foglalja
össze az evangélium szerinti üdvözség útját: „Hiszen kegyelemből van
üdvözségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem
cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efezus 2: 8-9). A biblikus
keresztyénség központi doktrínája, hogy Jézus áldozatként halt meg a
bűneinkért. A szektás, eltorzult tanítások viszont, lebecsülik Krisztus
befejezett munkáját, és az üdvözség alapjaként azt hangsúlyozzák, hogy ki kell
érdemelni Isten kegyelmét, elfogadását saját vallásos cselekedeteinkkel.
2. Az irányadó forrás hamis. Értelemszerűen, a biblikus keresztyénség szerint a
Biblia a mérvadója annak, hogy mi az igazság, mi a hamis, a szükséges, az
engedett, a tiltott, és a fölösleges. A szekták viszont, gyakran Biblián kívüli
írásokhoz vagy modern „kijelentésekhez” folyamodnak, ahol teológiájuk
leglényegesebb alapját találják meg (pl. mormonok). Vigyázni kell arra is, hogy
néhány szekta bár elméletben elfogadja a Biblia autoritását, de a gyakorlatban
a csoport vezetőjének vagy alapítójának, illetve tradíciójának egyedi
Bibliamagyarázata a legmérvadóbb (pl. Jehova tanúi, hetednapi adventisták,
krisztadelfiánok, római katolikusok).
Mi képezi az egységet?
Nekünk, evangéliumi hívőknek, tehát, fontos feltenni azt a kérdést, hogy kik a
testvéreink, kivel lehetünk egységben. Tudjuk, hogy nagyon fontos a
keresztyének közötti egység, hiszen Jézus is ezért imádkozott főpapi imájában:
„hogy mindnyájan egyek legyenek úgy, ahogyan te Atyám, énbennem, és én
tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél
el engem.” (János 17: 21). Láthatjuk, hogy miként adja az áldását Isten az
olyan keresztyének közti egységre, mint pl. az „Átalakulások” című
videokazettákon bemutatott városokban, országokban. 6 Véleményem szerint, a
Szentlélek munkája által hozza meg Isten a kívánt egységet a keresztyének
között. Dale Ratzlaff azt írja, hogy ez egy funkcionális egység lesz, miszerint
az adott gyülekezetek: „egyetértenek a keresztyén hit világos alapjaival, viszont
elismernek más gyülekezeteket is, ahol mást hangsúlyoznak, vagy másképpen
értik, magyarázzák a keresztyénség kevésbé lényeges elemeit.” 7
Megjegyzem, hogy két szélsőséges emberi szempont zavarja a legjobban az Isten
akarata szerinti egység elérését, azzal kapcsolatosan, hogy mit tekinthetünk
„kevésbé lényeges elemeknek.” Egyrészt, az ökumenikus mozgalomban egyre jobban
az a szempont uralkodik el, hogy „minden vallás út, amely a hegycsúcsra vezet.”
Tehát, beszéljünk az Istenről, a szeretetről és az emberiség testvériségéről,
de Jézust inkább hagyjuk ki a képből. Jézus, viszont, nem lehet lényegtelen
elem, mert: „aki tagadja a Fiút, azé nem lehet az Atya sem. Aki vallja a Fiút,
azé az Atya is.” (I. János 2: 23). A másik véglet az, hogy minden szekta számára,
lényeges elemeknek számítanak az egyedi, gyakran minden más egyház tanításától
eltérő, furcsa doktrínák, pl. Jehova név használata (Jehova tanúi), az egyedül
Jézus nevében történő bemerítés és a nyelveken szólás, mint az üdvözség
feltételei (egyesült pünkösdi egyház), a hetedik napos szombat betartása
(hetednapi adventisták), a mormon könyvének Szentírásként való elfogadása
(utolsó napok szentjei), stb., stb., stb. Mivel mindezek a csoportok „egyetlen
igáz egyháznak” tekintik magukat, a keresztyén egység természetesen csak akkor
lehetséges a számukra, ha mindenki hozzájuk csatlakozik.
Lábjegyzet:
1. Daniel Shaw, Traumatic Abuse in Cults: An Exploration of an Unfamiliar
Social Problem, May, 1996, dolgozat,http://hometown.aol.com/shawdan/essay.htm
2. Margaret Thaler Singer, Cults in our midst.
3. Enroth, The Lure of the Cults & New Religions, 21. o.
4. Iosif Ţon, Credinţa Adevărată, 54. o.
5. Enroth, The Lure of the Cults & New Religions, 21. o.
6. Transformations and Transformations II, the Sentinel Group.
7. Dale Ratzlaff, The Truth about Seventh Day Adventist Truth, 2.o.
B.
Az Üdvösség Eléréséhez Javasolt Formulák
A fent idézett Efezus 2 alapján, a szektákkal foglalkozó legtöbb könyv vagy
cikk két lehetséges formulát tételez fel, az üdvösség elérésének érdekében: 1
1. Krisztusban vetett hit + Jó cselekedetek => Üdvösség
2. Krisztusban vetett hit => Üdvösség + Jó cselekedetek
Aztán azt állítják, hogy az első a szektáknál található egyenletre utal, a
második, pedig, az igaz keresztyén evangéliumot ábrázolja. A szektáknál mindig
törvényeskedésről, valamilyen cselekedetek általi üdvösségről van szó, és soha
nem lehet üdvbizonyossága az embernek. A keresztyének hit által üdvözülnek, és
van üdvbizonyosságuk!
Én pedig azt gondolom, hogy ez csak bizonyos mértékig igaz, de nem adja meg a
teljes képet. Azt tartom, hogy a modern egyház(ak)ban, alapvetően háromféle
evangéliumot hirdetnek, melyek közül kettő szélsőséges és helytelen, a másik,
pedig az igaz verzió. A formulák a következők:
1. Krisztusban vetett hit + Jó cselekedetek => Üdvösség
2. Krisztusban vetett hit => Üdvösség + Jó cselekedetek
3. Krisztusban vetett hit => Üdvösség + Semmi más
Nézzük meg még egyszer azt, amit Pál ír az Efezus 2: 8-10-ben: „Hiszen
kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka
ez, nem cselekedetekért, hogy senki ne dicsekedjék. Mert az ő alkotása vagyunk,
akiket Krisztus Jézusban jó cselekedetekre teremtetett, amelyeket előre
elkészített Isten, hogy azok szerint éljünk.” Vessük össze ezt a Jakab 2: 20,
24-gyel: „Akarod-e tudni, te ostoba ember, hogy a hit cselekedetek nélkül
meddő? … Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem
csupán a hit által.”
A keresztyén evangéliumnak általánosan elfogadott verzió, amely tehát „nem
szektás”, nem föltétlenül beleillik e két igevers mondanivalójába. Még azt is
állították, hogy ha valaki újjászületett, és semmi más jelét nem adja annak,
hogy ő keresztyén, még akkor is üdvözül. 2
Ez a fogalom, pedig, nem egyezik meg azzal, amit a Biblia mond Isten céljáról,
mikor elhívta az egyházat, amely az Ő népe, a hívők gyülekezete. Azt olvassuk,
például, hogy elhívott és megigazított bennünket, hogy olyan nép legyünk, amely
Isten dicsőségét magasztalja a földön (Efez 1: 11-12). Eleve elrendelt
bennünket, hogy a Fia képéhez hasonlítsunk (Róma 8: 29). Folt és ránc nélkül
legyünk (Efez 5: 25-27). A keresztyéneket úgy ismerik, hogy nem vétkeznek
(I.Ján 3: 7-10), szeretik egymást (Ján 13: 35) és Isten munkáját végrehajtják a
Szent Szellem erejével (Márk 16: 15-18). Ezek a tények nem illenek bele a
„felismerhetetlen” hívő fogalmába.
Az a probléma, hogy bár az 1. formula a törvényeskedés hibáját képviseli, de a
3. formula egy másik csapdába esik – a törvénytelenségébe (antinomianizmus).
Mind ezt a két szélsőséget elítéli az Isten Igéje, például, Pál apostol a
Rómabeliekhez írt levelében. A Biblia azt tanítja, hogy Krisztusban
megszabadultunk a törvénytől (Róma 7: 1-6), de szintén a bűntől szabadultunk meg
(Róma 6: 18), és az azért van, hogy szolgálhassunk Istennek (I.Kor 6: 1920;
Zsidó 9: 14). Istennek szolgálni azzal jár, hogy „dolgokat teszünk”, ahogy
vezet bennünket a Szentlélek (Róma 8: 13).
Ezekből világos, tehát, hogy hitből igazultuk meg, ingyen - Isten kegyelméből
megszabadultuk a törvénytől nem azért, hogy megmaradjunk a bűnben, hanem azért,
hogy vezethessen bennünket a Szentlélek. Ez azzal jár, hogy Istenért teszünk
dolgokat, hogy tükröződjön bennünk az ő dicsősége.
Az üdvösség tehát, nem a cselekedeteken alapszik, viszont, cselekedetekkel jár.
Ennek következtében, a fenti formulák közül a 2.-es helyes, az 1.-es és a 3.-as
pedig hamis.
Lábjegyzet:
1. Például, Dale Ratzlaff, The truth about Seventh-day
Adventist Truth, című írásában.
2. Stanley, Charles, Handbook for Christian Living,
(1996). „Akkor is, ha a hivő gyakorlatilag hitetlenné válik, üdvözsége nincsen
veszélyben.” (93. o.) „…olyan hivők, akik elveszítik vagy otthagyják hitüket,
megtartják az üdvözségüket…” (94. o.) „…ez egy olyan keresztyén, aki soha
életében nem termett örök gyümölcsöt. Üdvözségét, viszont, soha nem
veszélyeztette.” (121. o.) „… szintén vannak olyan keresztyének, akik semmilyen
bizonyítékot nem mutatnak hivő létükről.” (71. o.)
C.
A Szekták Felismeréséhez
I. Melyik az
Egyetlen Igaz Egyház?
Sokszor kérdezték azt tőlem, hogy: „Miért van annyi vallás?” Jó kérdés! Sokan
állítják, hogy csak náluk találjuk meg az életnek a titkát. Hogyan lehet tudni,
hogy melyik az igazi? Ha szeretnék Istennek tetszeni, akkor, melyikhez csatlakozzak?
Vagy foglalkozzak egyáltalán a témával? Mert mi lesz, ha valamilyen elképesztő
szektába kerülök, ahol kiveszik az agyam, megmossák, és más formában rakják
vissza?
Lehet válaszolni ezekre, de nem egyszerű a magyarázat. Először, vannak a
különböző világvallások, amelyek az emberektől kigondolt és egymástól eltérő
szentkönyvekben leírt módszerek, amiképpen szabálytartás, rítusvégzés,
önfegyelmezés által, lehetne valamilyen valamiből megszabadult állapotba
kerülni.
A Biblia is szentkönyvnek mondható, de ez teljesen más. A Biblia a valóságos
Istennek az üzenete az elveszett emberiséghez. A vallásokban, az emberek
keresik az Istent, de a Bibliában, az Isten szól az embernek – az a nagy
különbség.
De sokan használják a Bibliát! Miért van annyi keresztény meg keresztyén
egyház? Az egyik oka történelemi. Isten szereti az embereket, és néha egy olyan
időszak jön el, mikor különös módon foglalkozik velük, és sokan fordulnak hozzá
egyszerre. Ezt ébredésnek nevezzük. Olyankor, mindig létrejött egy vagy több mozgalom,
ami később egyházzá alakult át. Olyan megmozdulások voltak, pl. Európa szerte a
XVI. századi reformáció, amiből a református és az evangélikus egyház lett és
Angliában a XVIII. századi nagy ébredés, amitől a metodisták származnak.
Apropó „egyház.” Ennek a szónak az eredeti görög formáját (ekklészia), a Biblia
három fogalomra használja. Jézus mondja: „Én felépítem egyházamat” (Máté 16:
18), és Pál írja, hogy: „Krisztus szerette az egyházat, és önmagát adta érte”
(Efezusi levél 5: 25). Ez arra utal, hogy az egyház minden Krisztusban hívőből
áll. Pál apostol ír: „az Isten egyházának, amely Korinthusban van” (I.
Korinthusi levél 1: 2), és olvassuk, hogy: „Az antiókhiai egyházban volt néhány
próféta és tanító” (Apostolok cselekedetei 13: 1). Itt, az egyház minden egy
városban lakó keresztyénből áll. Pál színén köszönti: „Priszkát és Akvilát… a
házukban levő egyházat is.” (Római levél 16: 3, 5). Ez egy háznál összegyűlő
hívő csoportra utal. Akkor, a szó jelentése: az egyetemes egyház, egy városi
gyülekezet, egy házi csoport.
A Biblia soha nem használja az egyház szót semmilyen felekezetre vagy
mozgalomra. Akkor, miért van annyi…?
Egy másik oka is van neki. Talán mégis vannak felekezetek a Bibliában –
legalább csírában. Pál írja a korinthusiaknak: „Én tehát testvéreim, nem
szólhattam hozzátok úgy, mint lelkiekhez, hanem csak úgy, mint testiekhez, mint
a Krisztusban kiskorúakhoz. Amikor irigység és viszálykodás van közöttetek, nem
testiek vagytok-e, és nem emberi módon viselkedtek-e? Ha az egyik ezt mondja:
„Én Pálé vagyok”, a másik pedig azt: „Én Apollósé”, nem emberi módon
beszéltek-e? Hát ki az az Apollós, és ki az a Pál? Szolgák csupán, akik által
hívővé lettetek.” (I. Kor. 3: 1-3). Sok egyház létrejött az évszázadok
folyamán, mert az emberek csoportosultak egy bizonyos tanító köré, aki
különösen tetszett nekik, és így elszakadtak a többi hívőtől. Pál ezt éretlen
viselkedésnek nevezné. Figyelemre méltó, hogy Pál semelyik korinthusi
irányzatnak nem ad igazat, hanem bíztatja őket, hogy: „Ti pedig Krisztus teste vagytok,
és egyenként annak tagjai.” (I. Kor. 12: 27).
Mikor Pál ír a Galatákhoz, a széthúzást és a pártoskodást az emberi
természetnek a többi cselekedeteihez sorolja. Az emberek szeretnek
jelentéktelen ügyeken veszekedni, és sajnos, a keresztyének sem mindig annyira
érettek, hogy ezt ne tegyék. Hallottam egy gyülekezetről, ami szétszakadt azon,
hogy milyen színű legyen az új énekes könyv. Azért, úgy látszik, hogy elég
bonyolult a helyzet. Ezek miatt, meg más okok miatt is, nagyon sok keresztyén
felekezet van.
Most mondjam már meg, hogy melyik az egyetlen igazi üdvözítő egyház? Nem
mondom! Véleményem szerint, nincs olyan. Egyetlen igazi üdvözítő személy
viszont van!
Jézus mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki nem mehet az
Atyához, csakis énáltalam.” (János evangéliuma 14: 6). A fönt említett
egyetemes egyház mindazokból áll, akik függetlenül az emberi szervezethez való
tartozástól, igénybe véve ezt az utat, személyesen kibékültek Istennel. Ha
valaki átéli ezt a találkozást, nem lényeges, hogy mindenképpen találja meg a
legjobb felekezetet, és ha nem éli át, akkor teljesen mindegy, hogy hova
tartozik.
Mi azt hisszük, hogy a keresztyének a legnormálisabb emberek. Ez egy érdekes
gondolat! Esznek, dolgoznak, alszanak. Nem vesznek fel különös ruhát, se nem
fogyasztanak speciális ételt, se nem tartanak titokzatos rítusokat. Szeretik a
családjaikat, barátaikat. Nem bántják egymást, hanem segítenek, ha valaki bajba
kerül – ez az igazinak a jellemzője, mert Jézus mondta: „Arról fogja megtudni
mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”
II.
Milyen az Igaz Keresztyén?
Ha egy keresztyén emberre gondolunk, milyen kép áll elő az elménkben? Egy
üveges tekintetű, vigyorgó fiatallány, aki minden kérdésre hallelujával
válaszol? Egy savanyú képű bácsi, aki mindenkit lenéz, mert nála jobban senki
nem tartja be a szabályokat? Vagy egy fekete szoknyás ember, aki mégis jó srác,
mert cigizik, és kocsmába jár velünk? Fanatikus? Szánalmas? Képmutató? Unalmas?
Jóllehet a mennybe tart, de pokol a földi élete?
A Biblia írja, hogy a tanítványokat Antiókhiában nevezték elsőször
keresztyéneknek (Ap. Csel. 11: 26). Ott jött létre az első gyülekezet, ami nem
csak zsidókból, hanem a pogányságból megtért görögökből is állt, a keresztyén
szó pedig tanítványra, Krisztus követőjére utalt. A Biblia viszont figyelmeztet
minket arra, hogy aki tanítványnak vallja magát, az valójában nem biztos, hogy
nem hamis próféta (Máté 7: 15-23), hamis tanító (II. Péter 2) vagy hamis
Krisztus (Máté 24: 4). Azért nem mindenki igaz keresztyén, aki történetesen azt
állítja magáról. Nem beszélhetünk egy bizonyos egyháznak a tagjáról sem, mert
nem felekezet által van az üdvözség. Akkor, hogyan lehet tudni?
Felmerülhetett ez a kérdés az első században is, mert János apostol első levelében
választ ad rá: „Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei…”
(I. János 3: 10). János volt „az a tanítvány, akit Jézus szeretett” (János 13:
22-24), és idős korában Efezusban élt, ahol presbiterként szolgált a
gyülekezetben. Egész életén át gondolkodhatott azon, amit Jézus tanított neki
és tanítványtársainak. Ezek által, nagyon mély teológiai ismeretekre juthatott,
amint az őáltala írt evangéliumban is láthatjuk. Mégis, a hamis tanítók elleni
eredményes küzdelem érdekében, három nagyon egyszerű alapelvet fogalmazott meg
első levelében. Ebben az írásban újra meg újra felmerül ez a három pont, amivel
János megcáfolja az úgynevezett gnosztikus irányzatoknak a tanításait. Ezek a
görög filozófiát a keresztyénséggel összekeverő szekták a második században
virágoztak fel, azután elhervadtak, mára meg is szűntek, de János három
kritériumára nekünk azért figyelnünk kell ma is:
1. „Aki az Istentől született, az nem cselekszik bűnt, mert az ő magja van
benne, és nem vetkezhet, mert az Istentől született.” (I. János 3: 9). Hát, ez
kicsit magas nem? Végül is, senki nem tökéletes! Akkor, mit jelenthet ez a
vers?
a) Nem azt jelenti, hogy az ember egész életében soha nem tett semmi rosszat.
János bizonyára nem mond ellent magának, de ugyanabban a levelében, ezt írja:
„Ha azt mondjuk, hogy nem vagyunk bűnösök, hazuggá tesszük (Istent) és nincs
meg bennünk az ő igéje.” (1: 10). A keresztyén élet csak akkor kezdődhet el
egyáltalán, ha rájövünk, hogy vétkeztünk, és szükségünk van a bűnbocsánatra. Ha
valaki nem tud megalázkodni, és elismerni azt, hogy rosszat tett, nem lehet
keresztyén.
b) Nem azt jelenti, hogy soha nem követünk el hibát, soha nem esünk el. Ha ez
történik, János levele mutat a helyreállás útjára is: „Ha azt mondjuk, hogy
nincsen bűnünk, önmagunkat csaljuk meg, és nincs meg bennünk az igazság. Ha
megvalljuk bűneinket, hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít
bennünket minden gonoszságtól.” (1: 8-9).
c) Mikor János írja, hogy a hívő nem vétkezik, a görög folyamatos jelen igeidőt
használja, és ez azt jelenti, hogy nem marad meg a bűnben, ugyanazt a
rosszaságot újra meg újra nem követi el, hanem fokozatosan megváltozik,
megtisztul az élete. Másrészt viszont, ha valaki azt mondja magáról, hogy
keresztyén, de éveken keresztül semmi nem változik meg az életében és közben
nem is törődik a megjobbulással, arra János azt mondja, hogy nem ismerte meg az
Istent (3: 6).
d) Egy másik kép ugyanarról a dologról a gyümölcstermés. Jézus maga mondja,
hogy az igaz prófétát a jó gyümölcséről ismerjük meg (Máté 7: 15-20). Egy
gyümölcsfán nem jelenik meg egyik napról a másikra a termés, de ha valójában
gyümölcsfa, akkor előbb utóbb megjelenik. A Galata levélben, Pál apostol
összehasonlítja a test cselekedeteit a Szentlélek gyümölcsével. Ebből látjuk,
hogy milyen viselkedés tűnik el egy igaz keresztyén életéből, és milyen jó
dolgok jelennek meg helyette: „A test cselekedetei azonban nyilvánvalók,
mégpedig ezek: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás,
bálványimádás, varázslás, ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag,
önzés, széthúzás, pártoskodás, irigység, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és
ezekhez hasonlók. Ezekről már előre megmondom nektek, amit korábban is mondtam:
akik ilyeneket cselekszenek, nem fogják örökölni Isten országát. A Lélek
gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség,
szelídség, önmegtartóztatás. Az ilyenek ellen nincs törvény.” (Galata 5:
19-23). Ami kapcsolódik a következő ponthoz:
2. „Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük
testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálban van.” (3: 14);
„Szeretteim, szeressük egymást; mert a szeretet Istentől van, és aki szeret, az
az Istentől született, és ismeri az Istent; aki pedig nem szeret, az nem
ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.” (4: 7-8). Ez a kritérium nagyon
fontos, mert az Utolsó Vacsoránál, Jézus azt mondta, hogy a világ így fogja
megtudni, kik az ő tanítványai: „Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek
egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást. Arról
fogja tudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”
(János 13: 34-35). Ki a keresztyénnek a testvére? Olyan, aki szintén Istentől
született, mivel azt jelenti, hogy ugyanaz az Atyja. Függetlenül társadalmi
rangtól, nemzetiségtől, felekezeti hovatartozástól. A szeretetre az egész
újszövetség buzdít minket: „A szeretet ne legyen képmutató” (Róma 12: 9),
„Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek; mert
aki a másikat szereti, betöltötte a törvényt… A szeretet nem tesz rosszat a
felebarátnak…” (Róma 13: 8, 10), „Mert Krisztus Jézusban nem számít sem a
körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség, csak a szeretet által munkálkodó
hit.” (Galata 5: 6). Ennek a következménye az lesz, hogy az emberek között
helyreállnak a kapcsolatok, kibékülnek egymással, megbocsátanak egymásnak. Nem
örülnek egymás bukásának, hanem inkább felemelik egymást, mert elismerik, hogy
mindnyájuknak szükségük van egymásra. Az utoljára idézett bibliavers
kapcsolódik a harmadik ponthoz:
3. „Aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, az Istentől született…” (5: 1), „Az Isten
örök életet adott nekünk, és ez az élet az ő Fiában van. Akiben a Fiú van,
abban van az élet, akiben nincs az Isten Fia, abban nincs meg az élet sem” (5:
11-12). Ha valaki nem találkozik Isten Fiával, az nem keresztyén. A keresztyén
hiszi, hogy Jézus mindig létezett, a földre született, bűntelen életet élt,
meghalt a kereszten a bűneinkért, harmadnap feltámadt, a mennybe szállt fel,
most is él, és imádkozik értünk Isten jobbján. János különösen azt
hangsúlyozza, hogy Isten Fia testben jött el.
A három pontot összefoglalva azért, a keresztyén: Jézus Krisztusban hisz;
szereti a testvéreit; fokozatosan megtisztul a bűnös viselkedésből.
Ezek a kritériumok fontosak voltak az első század végén, mert a gnosztikusok
mind a hármat megtagadták. Számukra az üdvözség bizonyos titkok ismerése által
volt, és nem a hit által. Azt tanították, hogy „Jézus” csak ember volt, akire
bemerítkezésekor rászállt a „Krisztusi szellem” – azért a Krisztus nem jött el
testben. És mivel ismerték a titkokat, a viselkedés nem számított - a szeretet,
a bűnről való lemondás teljesen fölösleges volt.
Ezek a csoportok most már nem léteznek, de a mai világban is vannak szekták, és
gyakran tanítanak hamis dolgokat Jézusról. Hogy egyébként mi jellemzi a
szektákat, arra a következő részben visszatérünk.
III.
A Szekták – Nagyító Alatt
Könnyű valamilyen vallásos csoportot vagy irányzatot „leszektázni,” ha nem
ismerjük. Talán az a legkényelmesebb megoldás – ha szekta, akkor nem szabad
vele foglalkozni. Vannak, akik azt hiszik, hogy minden ami nem nagyegyház, az
szekta. Mások azt gondolják, hogy mindenki szektás, aki nem tart ővelük. Igaz,
hogy a keresztyén egyházak és felekezetek mellett, szekták is vannak, de hogyan
lehet tudni, hogy melyik micsoda?
A szekta szót többféleképpen lehetne értelmezni. Régen, ezt a latin eredetű
szót, aminek az alap jelentése „vágás,” hasonlóan a görög eredetű „eretnekség”
szóhoz, egy olyan csoportra használták, ami elkülönült a többitől. A Bibliában
azt olvassuk, hogy a zsidók a keresztyén tanítást szektásnak tartották. Mikor
Pál Rómában tartózkodott, felkeresték, és ezt mondták: „Helyesnek tartjuk
tehát, hogy tőled halljuk meg, hogyan gondolkozol. Mert erről a szektáról azt
tudjuk, hogy mindenfelé ellenzik.” (Ap. Csel. 28: 22).
Tudjuk, hogy az évszázadok folyamán, nagyon sok keresztény irányzat jött létre.
Ezek közül, van jó, van rossz, és van rosszabb. Jelenlegi cikkemben, a „szekta”
szót egy olyan vallási rendszerre használom, ami bizonyos okokból
félrecsúszott, rossz irányba halad, és emiatt, inkább kárt okoz a tagjainak,
mint jót. Annak ellenére, hogy sok olyan van, és ezek teljes felekezetek,
egyházon belüli irányzatok, vagy egyes gyülekezetek is lehetnek, és ráadásul
nagyon különböző dolgokat tanítanak, vannak mégis közös tulajdonságok, amelyek
jellemzik az olyan helytelen csoportosulásokat.
Először összefoglalom még egyszer azokat a kritériumokat, amelyek János apostol
szerint jellemzik az egészséges keresztyén csoportokat: Jézus Krisztusban
hisznek; szeretik a testvéreiket; fokozatosan megtisztulnak a bűnös
viselkedésből.
„Mikor válik szektává egy gyülekezet?” című könyvében, Stephen Wookey anglikán
lelkész felsorol néhány pontot, ami a félrecsúszott vallásos mozgalmakra
vonatkozik. Figyelemreméltó ez a lista, mivel segít nekünk felismerni a
jeleket:
1. Erős vezetők leuralják, megfélemlítik, manipulálják az embereket, hogy
alkalmazkodjanak az ő elképzeléseikhez. Sok a szabály, ami nem mindenképpen a
Bibliából származik, miszerint mindenkinek kell, hogy azonosképpen viselkedjen,
gondolkodjon, beszéljen, illetve öltözködjön. Ennek következtében, az ember
személyisége megváltozhat, mert olyan dolgokat kezd tenni, hogy alkalmazkodjon
vagy megfeleljen az elvárásoknak, amelyek számára nem normálisak. Hosszú távon,
ez komoly lelki problémákat okozhat.
Ezzel ellentétben:
a) Jézus azt mondta, hogy valaki azért fog engedelmeskedni neki, mert szereti
(János 14: 15), nem hogy külső nyomás következtében értelmetlen szabályokat
tart be.
b) Isten szereti a változatosságot, ahogy a teremtés sokféleségéből és a
különböző emberi kultúrákból, egyéniségekből kiderül. Nem akarja, hogy minden
ember egyforma legyen, hanem, hogy a különbségek ellenére, az emberek szeressék
és tiszteljék egymást.
c) Jézus mondja az egyház jövendőbeli apostolainak: „A népeken uralkodnak
királyaik, és akik hatalmaskodnak rajtuk, azok jótevőknek hivatják magukat. Ti
azonban ne így cselekedjetek, hanem aki a legnagyobb közöttetek, olyan legyen,
mint a legkisebb, és aki vezet, olyan legyen, mint aki szolgál.” (Lukács 22:
25-26).
2. Minden szekta azt állítja magáról, hogy az egyetlen igaz, üdvözítő, maradék
vagy restaurált egyház, vagy ha nem is az egyetlen, akkor mindenképpen a
legjobb, ami csak van. Ebből természetesen következik, hogy minden más
felekezet rossz vagy hamis. A legtöbb esetben, ragaszkodnak egy bizonyos
tanítónak a doktrínájához, aki vagy élő vezető, vagy a csoportnak az alapítója,
apostola, prófétája, bizonyos esetekben a csoport Messiása is lehet, és aki
különös kijelentést kap(ott) az Istentől. E tanító mondanivalója igazsággá
válik a csoport számára, akkor is, ha hozzátesz vagy ellentmond a Bibliának.
Ennek következtében, a tagok gyakran felfuvalkodnak, és mindenki mást lenéznek,
mert csak ők tudják „az igazságot.” Másrészt, ha valaki meri a csoport
tanítását megkérdőjelezni, úgy értelmezik, hogy Isten ellen lázad, és ha
otthagyja az egyházat, akkor, szélsőséges esetben „elkárhozik,” de mindenképpen
„Isten akarata ellen” cselekszik.
Ehhez:
a) Körülbelül kétezer a fentiekhez hasonló elit „keresztyén” irányzat létezik a
világon, azért a logika azt diktálja, hogy mindegyik nem lehet az egyetlen igaz
egyház. A legnagyobb valószínűség szerint, az egyik sem az, mert Isten nem adja
a dicsőségét kizárólagosan egy embernek vagy csoportnak.
b) Ha egy csoport olyan módon elkülönül és elzárkózik a többi keresztyéntől:
i) Nem engedi, hogy mások megvizsgálják és korrigálják rossz tanításaikat, a
nekik adott bölcsesség alapján;
ii) Automatikusan kizárja magát az egyetemes egyházból, ami minden
újjászületett hívőből áll.
3. „A cél szentesíti az eszközt” a csoport számára. A cél pedig az, hogy minél
több ember csatlakozzon hozzájuk. Az érvelés bizonyára így működik, hogy mivel
„nálunk van az igazság,” mindegy, ha még meglehetősen becstelen módszereket is
használunk, hogy ezt terjesszük. Ezek alapján, több csoport nem ismeri el
azonnal, hogy kicsodák ők, mikor tanításaikat propagálni kezdik. Néhányan több
külön név alatt munkálkodnak, nehogy rájöjjenek az emberek, hogy kiről van szó.
Bizonyos szektáknak vannak teljesen bolond tanításaik, amelyektől az ember
elképedne, ha hallaná az elején. Ezeket kezdetben eltitkolják, és inkább
kezdenek valami ártatlan dologgal, mint pl., mit mond a Biblia a családról,
vagy a korszak végéről, vagy a világ jelenlegi politikai helyzetéről. Olyasmi,
mint pl.: „a saját világod Istenévé fejlődhetsz” marad a végére.
A Biblia nem ad igazat az olyan viselkedésnek:
a) „Tekervényes a bűnös ember útja, de a tisztának az eljárása egyenes.” (Példabeszédek
21: 8).
b) „Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és a sötétségben járunk, akkor
hazudunk, és nem cselekesszük az igazságot. Ha pedig a világosságban járunk,
ahogyan ő maga a világosságban van, akkor közösségünk van egymással, és
Jézusnak, az ő Fiának vére megtisztít bennünket minden bűntől.” (I. János 1:
6-7).
4. A fönt említett első két pont következtében, a vezető vagy a vezetők
érinthetetlenek, nem lehet őket felelősségre vonni. Mivel azt állítják, hogy
csak az Istennek felelnek, a Szentlélek vezeti őket, természetesen az ő
döntéseiket nem szabad megkérdőjelezni. Ha megszilárdul valakinek a vezetői
pozíciója, három területre kell vigyázni, amin könnyen félrecsúszhat az egész:
i) A szex – szexuális bűnbe eshet a vezető, amit gyakran „szellemileg” próbál
megindokolni;
ii) A pénz – előfordul, hogy a vezető gazdagságban és kényelemben él, de a
követőinek mindig többet kell adakozniuk „Isten munkájának.”
iii) A hatalom – a vezető leuralja és irányítja az egész mozgalmat.
Ez a viselkedés inkább megfelel a bűnös természet cselekedeteinek, mint a Lélek
gyümölcsének (Galata 5: 19-22).
5. Sok szekta használja az agymosás módszereit, hogy meggyőzzék a potenciális
csatlakozókat az igazukról. Ezekhez tartozik, többek között az, hogy
elszigetelik az embert barátoktól, családtól. Nagyon sok információt közölnek
egyszerre, ami nem engedi meg, hogy az ember rendesen feldolgozza, vagy
utánanézzen. Gyakran „bombázzák szeretettel,” amire mindenki vágyik, és sok
ember életéből hiányzik. Kiderül viszont, hogy ez a szeretet feltételes, mert
ha az ember úgy dönt, hogy nem csatlakozik a csoporthoz, ezt harag és
elutasítás váltja fel.
Ez a módszer nem egyezik meg Isten jellemével. Isten szabad akaratot adott az
embernek, és jóllehet, felkínálja neki az üdvözség lehetőségét, ezt nem
kényszeríti senkire. Mikor a gazdag ifjú elfordult Jézustól, szomorú volt
ugyan, és még mindig szerette, de nem futott utána, hogy minden áron
visszahozza (Márk 10: 17-22).
6. Több szekta nagy hangsúlyt helyez a világ végéről, az utolsó időkről szóló
tanításokra. Néha nagyon részletesen és pontosan megjövendölték Jézus
visszajövetelét. Tényleg meglepő, hogy mikor ez nem jön be, a csoport nem
szűnik meg, hanem mindig sikerül valami kifogást, vagy magyarázatot találni a
téves próféciára. Az a gondolat, hogy az Armaggedon éppen a sarkon túl van, egy
felcsavart pszichológiai állapotban tartja az embereket. Azt hiszik, hogy
mindenki, aki nem tartozik a csoporthoz, a Sátán befolyása alatt van, és azért
az ellenségnek számít, és semmit, amit mond, nem szabad elfogadni.
Természetesen, egy olyan állapotban levő embernek nagyon nehéz segíteni. Ez a
felfogás mindenképpen paranoiához vezethet, és extrém esetben, pl. Jonestown,
Waco, tömeges öngyilkossághoz.
Ehhez néhány megjegyzés:
a) A Biblia nagyon sok helyen világosan tanítja, hogy Jézus Krisztus a földre
visszajön: „És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőkön, nagy hatalommal
és dicsőséggel.” (Márk 13: 26).
b) A pontos időt azonban, nem tudja senki: „Azt a napot viszont, vagy azt az
órát senki nem tudja, sem az angyalok az égben, sem a Fiú, hanem csak az Atya.”
(Márk 13: 32). „Az időpontokról és alkalmakról pedig nem szükséges írnom
nektek, testvéreim, mert magatok is jól tudjátok, hogy az Úr napja úgy jön el,
mint éjjel a tolvaj. (I. Thessz. 5: 1-2).
c) Az utolsó idők eseményeinek részleteire nézve, létezik legalább tizenöt
teória, amelyeket minden esetben a Bibliából igyekeznek alátámasztani a
teológusok. Ha egy bizonyos keresztyén irányzat azt állítja, hogy az üdvözség
feltételeihez nemcsak az tartozik, hogy valaki Krisztusban higgyen, hanem egy
nehezen érthető eszkatalógiai elméletet is elfogadjon, akkor véleményem
szerint, túllépi a mandátumát.
7. Végezetéül, a teológiára nézve, nagyon sokféle tanítás van a szektáknál, de
jegyezzünk meg néhány alapelvet:
i) A szekták gyakran használják a Bibliát. Elismerik, hogy Isten tévedhetetlen
kijelentése, és állítják, hogy minden tanításuk csak a Bibliából származik.
Gyakorlatilag mégis torzítják az igazságot, mert:
ii) A tanítójuk/vezetőjük tanítása felülmúlja a Bibliáét, mert „különös
kinyilatkoztatást” kapott az Úrtól. Ha ez ellenkezik a Bibliával, akkor „a
vezetőnek mindig igaza van.” A vezetőtől hallott, és azért már igazságnak
elfogadott tanítást próbálják visszaolvasni a Bibliába, úgy, hogy:
iii) Félreidézett, rosszul fordított, szövegkörnyezetéből kiragadott
igeverseket használnak. Sokszor nehezen érthető versek alapján, megtagadják az
egyértelmű igéket. Ezzel a módszerrel, akármit bizonyítani lehet a Bibliából,
még azt is, hogy nincsen Isten (Zsolt 53: 1). A Bibliamagyarázat alapelveihez a
későbbiekben visszatérünk.
iv) Egy szektánál, az ember üdvözsége nem csak azon múlik, hogy Jézusban
higgyen, hanem azon is, hogy ragaszkodjon a csoport tanításaihoz, praxisához.
Jézus mondta, hogy a megtért embereknek engedelmeskedniük kell a
parancsolatainak (pl. Máté 28: 19-20). A szekták helyettesítik Jézus
parancsolatait a saját szabálylistájukkal.
v) Sok szektának rossz Istenképe van. Az evangéliumi keresztyének, a
nagyegyházakkal együtt, elfogadják a Szentháromságot. Ez a tanítás a Biblián
alapszik, és eszerint egy örökkévaló Isten van, aki három személyből áll – az
Atya, a Fiú és a Szentlélek. Különösen fontos számunkra Jézus Krisztus, mivel ő
a Megváltónk. Több szekta sok lényegtelen ügyre koncentrál, de fontos
megfigyelni a Jézusképüket, mert ez gyakran hamis. Például, vannak „egyetlen
igaz egyházak,” amelyek a következőképpen tagadják meg a Szentháromságot:
a) Az Atya, a Fiú és a Szentlélek három külön isten, akik „egyek” az
akaratukban és a céljaikban. (pl. Mormonok)
b) Jézus az Atyaisten első teremtménye volt, a Szentlélek pedig Isten
személytelen ereje. (pl. Jehova tanúi)
c) Csak egy Isten van, aki három formában jelenik meg a Bibliában – teremtőként
az ószövetségben; testet öltött és Jézusként járt a földön; most a Szentlélek
formájában munkálkodik az egyházban. (pl. egyesült pünkösdiek)
Befejezem egy pár megjegyzéssel:
A. Ha egy közösség elszigetelődik, kiesik a keresztyén vérkeringésből, nem tud
csatlakozni a sok jóhoz, amit az Úr tesz a világon. Jézus megígérte, hogy a
Szentlélek majd elvezeti a tanítványokat a teljes igazságra (János 16: 13). Ez
az egyetemes egyházra vonatkozik, nem egy elkülönült kis társaságra, akik nem
állnak szóba a többiekkel.
B. A pártoskodás és a felfuvalkodottság bűn, és tévelygéshez vezet: „Az
összeomlást gőg előzi meg, a bukást pedig felfuvalkodottság.” (Példabeszédek
16: 18).
C. Emlékezzünk meg arra, hogy a szeretet Jézus legnagyobb parancsolata (János
13: 34). A szeretet és az alázatosság előfeltételei annak, hogy valaki ismerje
az Úr akaratát: „imádkozom azért, hogy a szeretet egyre jobban gazdagodjék
bennetek ismerettel és igazi megértéssel, hogy megítélhessétek, mi a helyes…”
(Filippi 1: 9); „Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos
istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely
tetszik az Istennek; és ne igazodjatok a világhoz, hanem változzatok meg
értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami
jó, ami neki tetsző és tökéletes. A nekem adatott kegyelem által mondom tehát
közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia
kell…” (Róma 12: 1-3).
IV.
Hogyan Kerülhetjük el a Biblia Kicsavarását?
Nyolc Alapelv a
Bibliamagyarázathoz
A Biblia Isten üzenete az elveszett emberiséghez. Nagyon fontos azért, hogy
olvassuk és tanulmányozzuk. Mivel eredetileg más kultúrában, más korban élő
embereknek írták, ráadásul szellemi igazságokat közöl, vannak benne nehezen
érthető dolgok. A Biblia Istentől ihletett és igaz. Tartalmaz történelmet,
törvényt, próféciát, bölcsességet, költészetet, leveleket, amelyek alapján
láthatjuk, hogy Isten hogyan foglalkozott népével. Ez azt jelenti, hogy a
Biblia nem dogmatika tankönyv, de a reformáció óta, a protestáns egyházak csak
a Biblia mondanivalójára figyelve tanítják a rendszeres teológiát (sola
Scriptura).
Az évszázadok folyamán, többféle írásmagyarázatot, illetve hermeneutikai
rendszert használtak. Például, a II. század végén tevékenykedő alexandriai
Origenész az allegorikus írásmagyarázatot alkalmazta, miszerint az egész
Bibliában a rejtett, szimbolikus jelentéseket kereste, és a végén olyan
következtetésekre jutott, amelyekkel megtagadta a Biblia világos tanítását.
Manapság, a legtöbben a szó szerinti, normális, vagy nyelvtani-történelmi írásmagyarázatot
használják. A gondolat e mögött az, hogy a nyelv célja a kommunikáció. Isten
adta az embernek az ő igéjét, hogy kommunikáljon vele, nehogy félrevezesse. A
Biblia Isten üzenete, nem kirakós játék, amit meg kell fejteni. E hermeneutikai
rendszeren belül, nyolc alapelvet alkalmazunk, hogy könnyítsük a megértést, és
elkerüljük a kicsavarást.
1. Ha egy Bibliarészt tanulmányozni akarunk, kezdjük azzal a kérdéssel, hogy:
„Mit jelent a szakasz?” Ha a nyelvtan normális szabályai szerint meg lehet
érteni, nem kell föltétlenül valami mélyebb, képletes, vagy szimbolikus
jelentést keresni. A Bibliában költői és jelképes beszéd is található (pl.
Ézsaiás 5, Jelenések könyve), de csak akkor magyarázzuk így, ha szó szerint nem
lehet. Jellemző a szektákra, hogy egy-egy tanítást csak jelképek magyarázatára
építenek, különösen a Jelenések könyvére támaszkodva. Mindig vigyázzunk egy
olyan tanításra, amit semmilyen világos beszédű igével nem lehet alátámasztani.
2. Az ószövetséget eredetileg héberül (néhány részeit arámul), az újszövetséget
pedig görögül írták. Csak e nyelveken számít Istentől ihletettnek – nincsen
tévedhetetlen Bibliafordítás, akár mennyire szép, tradicionális, elismert is
lenne. Mindig figyelni kell az eredeti szövegre. Bár nem elvárható, hogy mindenki
megtanulja az ókori nyelveket, de segít a megértésben, ha legalább összevetünk
néhány fordítást. Például, a Zsidó levél 10: 25 Károli Gáspár fordításában
kétértelmű: „el nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk
némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap
közelget.” Nem egyszer fordult elő, hogy az embereket ez alapján manipulálták:
„Nem tetszik az Úrnak, ha elhagyod ezt a gyülekezetet, és egy másikhoz
csatlakozol.” Más fordításban, az ige így hangzik: „nehogy elhagyjuk az
összejövetelünket (gyülekezésünket), amint ez szokása egyeseknek, hanem
bátorítsuk egymást, annyival is inkább, mivel látjátok közeledni ama napot.”
(Vida Sándor fordítása); „amellett ne hagyjuk abba a nála való
összegyülekezésünket, mint ez némelyeknek szokása, hanem bátorítsuk egymást,
éspedig annál inkább, minél gyorsabban látjátok közeledni azt a napot.” (Csia
Lajos fordítása). Ez a két fordítás közelebb áll a göröghöz, és világossá teszi
azt, hogy a szerző egyszerűen bátorít minket arra, hogy ne hanyagoljuk az
egymással való közösség gyakorlását. A „gyülekezet” szó (ekklészia) nem
szerepel az eredetiben.
3. Ne feledkezzünk el a szövegkörnyezetről! Olvassuk az igeverseket az egész
szakasznak, a résznek, és a könyvnek az összefüggésében. Végezetéül, figyeljünk
az ószövetség vagy újszövetség tágabb gondolatrendszerére. Érdekes dolgokat
lehet tanítani, ha nem vesszük figyelembe a szövegkörnyezetet. Például, az 53.
Zsoltár második versében azt olvassuk, hogy „nincs Isten.” Ha megvizsgáljuk egy
kicsit részletesebben az igét, azt látjuk, hogy Dávid király szerint ez a
bolond ember véleménye, nem a sajátja. Ráadásul az egész Biblia üzenete
természetesen azt feltételezi, hogy Isten létezik, és az is meg van írva, hogy
csak az az ember tud tetszeni neki, aki ezt elfogadja (Zsidó 11: 6).
4. Ismerjük fel a kinyilatkoztatás progresszív jellegét. Ez azt jelenti, hogy
általában az újszövetség megmagyarázza az ószövetséget, és az újszövetségi
levelek tovább értelmezik az evangéliumokat.
Az újszövetségnek hivatott arra, hogy megmagyarázza az ószövetséget, mert az
utóbbi elsődleges, töredékes kinyilatkoztatás volt, az árnyéka csupán az
eljövendő valóságnak. Krisztus evangéliuma a teljes kijelentés, amit
megprófétáltak, és amire vártak. (pl. Zsidó 10: 1; Kolossé 2: 16-17). E
szerint, nem szabad dogmatikai struktúrákat csupán ószövetségi igékből
összeállítani, és ezzel megtagadni vagy gyengíteni az újszövetségi igazságokat.
Az ószövetséghez közeledjünk az újszövetség talaján állva – ne kényszerítsük az
újat az ó „bortömlőjébe.”
Az alapján állítjuk, hogy a levelek megmagyarázzák az evangéliumokat, hogy
Jézus nem mondott el mindent a tanítványainak, földi élete során: „Még sok
mindent kellene mondanom nektek, de most nem tudjátok elviselni: de amikor
eljön ő, az igazság Lelke, elvezet titeket a teljes igazságra.” (János 16:
12-13). A Szentlélek munkájának egy része az volt, hogy miután eljött Pünkösd
napján, inspirálta az újszövetségi leveleket, amiben szisztematikusan
megmagyarázzák Krisztus halálának és feltámadásának a jelentését. Óvakodjunk
egy olyan nélkülözhetetlennek vélt tanítástól, amit csak az ószövetségből lehet
alátámasztani, és aminek nyoma sincs az újszövetségi levelekben.
5. Egy bizonyos igerészt mindig magyarázzunk a megvizsgált témáról szóló
szisztematikus tanításnak a fényében. Egy-egy fontos témával sok külön
igeversben foglalkozik a Biblia, azért, vegyünk figyelembe minden igét, ami az
adott tanítást tárgyalja, ne csak egyet. Ha ezt nem tesszük, furcsa
következtetésekre juthatunk. Például, az Apostolok Cselekedetei 1: 8-ban meg
van írva, hogy: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és
tanúim lesztek…” Az egyik jól ismert, Magyarországon is tevékenykedő „egyetlen
igaz egyház” használja ezt az igét annak a bizonyítékaként, hogy a Szentlélek
nem személy, hanem Istentől küldött erő, ami hasonlít a villanyáramhoz. A
Biblia viszont nagyon sok helyen tanít erről a témáról, és más igék alapján
látjuk, hogy a Szentlélek, pl. vezet (János 16: 13), beszél (Ap Csel 13: 2),
döntést hoz (I. Kor 12: 11), gyülekezeti véneket választ (Ap Csel 20: 28), meg
lehet szomorítani (Ef 4: 30), és hazudni lehet neki (Ap Csel 5: 3). Mindez csak
személyre vonatkozhat.
6. A nehezen érthető igéket az egyértelmű igék alapján magyarázzuk. Ez az
alapelv, hogy ige igét magyaráz (Scriptura ex Scriptura explicanda est). A
szektáknak egy kedvenc trükkje az, hogy választanak valamilyen nehéz
igeszakaszt, és arra építik egyedi tanításukat. Ezékiel 37: 15-17 mondja: „Így
szólt hozzám az Úr igéje: Te emberfia, fogj egy fadarabot, és írd rá: Ez Júdáé
és a hozzá tartozó Izraelieké. Azután fogj egy másik fadarabot, és arra ezt
írd: Ez Józsefé, azaz Efraimé, és az egész hozzá tartozó Izrael házáé. Illeszd
őket egymáshoz egy fává, hogy eggyé legyenek a kezedben!” Egy másik „restaurált
egyház” szerint, Júda botja a Bibliát jelképezi, József botja pedig, az
Amerikába utazott törzseknek elveszett történelmét. Mivel ez a XIX. században
előkerült, és hozzátették a Bibliához, ez a prófécia beteljesedett, mert a két
fa eggyé lett! Ha kicsit tovább olvassuk pedig (Ez 37: 18-22), világos, hogy a
zsidó népről van szó itt, és nem könyvekről - az ige saját magát magyarázza.
Más igékben is található ugyanaz a gondolat, hogy Isten a fogság után saját
földjére vezeti vissza népét (pl. Ézs 45, Jer 25).
7. Vigyázzunk az újszerű magyarázatokra. Nézzük meg, hogy több konzervatív
kommentár mit mond a szakaszról. Kevés új van a nap alatt. A szektáknak számos
eretnekségét alaposan megcáfolták. Bár sok keresztény felekezet van, érdekes,
hogy a lényeges doktrínákról szilárd egyetértés van. Mindig fontold meg, hogy a
Biblikus szerző mit szándékszik közölni. A szektavezérek jól tudják az igéket
kiragadni a szövegből, és a saját magyarázatukat rákényszeríteni.
8. Végezetéül, de nem a legkevésbé fontos: imádkozva közeledjünk a
Szentíráshoz. A Szentlélek volt a Biblia fő szerzője (II. Tim 3: 16-17; II.
Péter 1: 21), és ő segít a megtért embereknek abban, hogy helyesen értsék Isten
üzenetét (János 16: 13). Ne legyenek személyes elképzeléseink a doktrínáról.
Engedjük meg, hogy a Szentlélek tanítson minket, és hogy a Szentírás saját
magát magyarázza.
zza.
http://bury-adrian.blogspot.hu/2009/08/gondolatok-szektak-jelensegerol.html