Természetszerűleg
szeretetlen-e a megítélés? Azonos-e a megítélés az elítéléssel? Láthatja-e
bárki is azt, hogy mi van a másik ember szívében és megítélheti-e, illetve meg
kell-e ítélnie ez alapján vagy ez egyedül csak Istenre tartozik? A következő
írásunkból kiderül, hogy miért hisszük és hogyan értjük, hogy a megítélésnek helye
van az Istennel való kapcsolatban és a gyülekezeti életben.
Tartalom
•
1 Bevezetés
•
2 Különbség a megítélés és az elítélés között
•
3 A megítélés helye az Istennel való
kapcsolatban
•
4 A megítélés helye a gyülekezeti életben
„Ne
ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!" - hallani gyakran a
különböző, keresztény jellegű felekezetekhez tartozók köreiben: Mindenkinek
magának kell megállnia Isten előtt, és ember nem nyilváníthat objektív véleményt
mások életéről és tetteiről - főleg üdvösségi vonatkozásban nem. Mások -
elsősorban - vallásos élete egyfajta magánterületet képez, amely a kívülállók
számára teljesen, vagy jelentős mértékben tabunak minősül. Így tehát bármiféle
kritika ítélkezésnek és tolakodásnak, e „szent terület" jogtalan
megsértésének színében tűnik fel. Nagyon hasonló a helyzet a különböző vallásos
csoportok hitvallásának értékelésével kapcsolatban is, hiszen ha valaki(k)
véleményét tévelygésnek mondjuk, szükségszerű következtetés az is, hogy tévúton
jár(nak). Az
alábbi gondolatokkal arra szeretnénk választ adni, hogyan áll ez a felfogás a
jézusi keresztény tanítás és életpélda fényében.
A
megítélést sokan azonosnak tekintik az ítélkezéssel, pedig a két fogalom között
nagy különbség van. A megítélés fogalma nem feltétlen negatív
jellegű, hiszen önmagában csupán állásfoglalást jelent jó és rossz között: a
Bibliában kinyilatkoztatott alapelvek gyakorlati alkalmazását. Ez pedig
ugyanúgy fontos a földi dolgokkal kapcsolatban, mint a szellemi életben. Sok
emberben a bíráskodás, elítélés, illetve ítélkezés fogalma negatív
asszociációkat szül és eleve rossz lelkületet feltételez, amennyiben nem Isten
az, aki ítél, elítél stb. A megítélés azonban az igazság és a jó megismerése
iránti vágyból fakad, és segíteni akar azzal, míg e cél hiányában teljesen
jogos és igaz vélemény is szeretetlen és könyörtelen bíráskodássá válik. A
Bibliában több olyan részt lehet találni, melyek az ítélkezés mint önigazult
farizeusi magatartás ellen szólnak (pl. Máté 9:9-13; Lukács 18:9-14 stb.). Jézus a
következő, jól ismert - és sajnos gyakran rosszul értelmezett -
figyelmeztetésével éppen ezt a szeretetlen lelkületet veti el:
Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek! Mert amilyen ítélettel
ítéltek, olyannal ítéltettek; és amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal
mérnek. Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért
nem veszed észre még a gerendát sem?
Vagy
hogyan mondhatod akkor atyádfiának: Hadd vegyem ki szemedből a szálkát! - mikor
a magad szemében ott a gerenda? Képmutató, vedd ki előbb saját szemedből a
gerendát, és akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből
a szálkát. (Máté 7:1-5)
A példázat címzettje a gőgös és önmagát igaznak tartó, képmutató
ember, aki mások bűneire nagy hangsúlyt fektet anélkül, hogy a maga vétkeit
észrevenné. A
példázat nem arról szól, hogy ne vehetnénk ki a szálkát a testvérünk szeméből. Jézus,
a példázatában körülírt helyzetben csupán ennek módját, az ítélkező lelkületet
ítélte el.
Jézus őszinte, alázatos önkritikára és a bűneinkből való megtérésre
hívott fel. Így válunk alkalmassá arra, hogy segítsünk a testvéreinknek: „[...]
akkor majd jól fogsz látni ahhoz, hogy kivehesd atyádfia szeméből a
szálkát." Maga a példázatban felhozott hasonlat sem felel
meg annak az elterjedt gondolkozásnak, miszerint nem szabad egymás
„szálkáit", azaz bűneit háborgatni, hiszen a szálka senki
szemében sem kellemes. Szeretetlen és gondatlan lenne benne
hagyni.
A Máté 7:1-5 párhuzama a
Lukács 6:37-42-ben található:
Bocsássatok meg és nektek is
megbocsáttatik." (Lukács 6:37)
Jézus a fenti igében összeköti az ítélkezés és a kárhoztatás elleni
figyelmeztetést, valamint a mások iránti megbocsátó lelkületre való felhívást.
Ezek a párhuzamok mutatják, hogy az ítéletre mint kárhoztatásra, a megbocsátás
visszatartására gondolt. Két verssel később (39. vers) Jézus felteszi a
kérdést, hogy „A vak vezetheti-e a világtalant? Nem esnek-e mind a
ketten verembe?"Mondanivalója az, hogy ha valaki nem ismeri
be saját bűnösségét, nem nyerheti el Isten megbocsátását. Így képtelen arra,
hogy másoknak közvetítse Isten kegyelmét és szeretetét, megmutatva számukra a
bűneikből kivezető utat. Ha viszont belátja bűneit, megbocsátást nyer Istentől,
aki alkalmassá teszi őt erre. Ezen az alapon segít embertársainak, hogy
megbékéljenek Istennel, ami természetes módon fakad a szeretetből:
Teljesen
mosd le rólam bűnömet, és vétkemtől tisztíts meg engem! Mert tudom, hogy hűtlen
voltam, és vétkem mindig előttem van. Egyedül ellened vétkeztem, azt tettem,
amit rossznak látsz. [...] Vidámíts meg újra szabadításoddal, támogass, hogy
lelkem készséges legyen, hogy taníthassam utaidra a hűtleneket, és a vétkesek
megtérjenek hozzád. (Zsoltár 51:4-6.14-15)
Így a Lukács 6:37-42-beli párhuzam még világosabbá teszi, hogy Jézus a
Máté 7:1-5-ben is csupán
a képmutató és szeretetlen ítélkezés ellen figyelmeztetett.
A
Máté és Lukács evangéliumból idézett részek szövegkörnyezetében található egyéb
példázatok is (pl. Máté 7:6.15-23, Lukács 6:43-46) a józan kritikára és
megítélésre bátorítanak. Fel kell tennünk a kérdést magunknak:
Kik méltatlanok arra, hogy nekik adjuk a
gyöngyeinket [1] ; Kik nem mennek be Isten
országába?; Kik a hamis próféták, akikről Jézus azt mondja, hogy a gyümölcseik
alapján fogjuk felismerni őket?; Stb. Jézus tehát biztos nem a kritika és
megítélés elvetéséről beszélt.
A bűntől megromlott világban semmi és senki sem olyan biztos, hogy
mélyebb vizsgálódás nélkül rá lehetne hagyatkozni. Pál apostol erőteljesen
fejezte ki a megtévesztés veszélyét:
Nem
is csoda, mert maga a Sátán is a világosság angyalának adja ki magát. Nem
meglepő tehát, hogy szolgái is az igazság szolgáinak adják ki magukat; de a
végük cselekedeteikhez méltó lesz. (2
Korinthus levél 11:14-15)
Isten azonban kegyelméből
és szeretetéből kinyilatkoztatta és
elérhetővé tette az emberiségnek a Hozzá vezető utat és leleplezte a
gonoszságot és a bűnt (János 15:22-24).
Ti
barátaim vagytok, ha azt teszitek, amit én parancsolok nektek. Többé nem
mondalak titeket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Titeket
azonban barátaimnak mondalak, mert mindazt, amit hallottam az én Atyámtól,
tudtul adtam nektek. (János 15:14-15)
Ha nem jöttem volna, és nem szóltam volna hozzájuk, nem
volna bűnük, most azonban nincs mentségük bűneikre. Aki engem gyűlöl, gyűlöli
az én Atyámat is. Ha nem tettem volna közöttük olyan cselekedeteket,
amilyeneket senki más nem tett, nem volna bűnük; most azonban látták azokat, és
mégis meggyűlöltek engem és az én Atyámat is.
(János 15:22-24)
Így
szólt akkor Jézus azokhoz a zsidókhoz, akik hittek benne: „Ha ti megtartjátok
az én igémet, valóban tanítványaim vagytok; megismeritek az igazságot, és az
igazság megszabadít titeket." (János
8:31-32)
Csakis úgy lehet Istennel élni, ha az ember elfogadja ezt a kegyelmet
és az igazságban akar élni, amit Isten alapként lefektetett (Róma levél
12:1-2). Az
igazság megtalálása (és nem utolsó sorban: gyakorlatba ültetése) és a hamisság
leleplezése (illetve az attól való tartózkodás) tehát létszükséglet:
ezek hiányában el lehet téveszteni az örök élethez vezető utat.
Menjetek
be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba
visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az
az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják. (Máté
7:13-14)
[...] De eljön az óra
és az most van, amikor az igazi imádói lélekben és igazságban
Vigyázzatok magatokra, hogy ne veszítsétek el, amit
elértünk a munkánkkal, hanem teljes jutalmat kapjatok. Aki túllép ezen, és nem
marad meg a Krisztus tanításában, abban nincsen benne Isten; aki megmarad a
tanításban, abban benne van az Atya is,
meg a Fiú is. (2
János levél 8-9)
A következő hasonlat segíthet
megérteni pontosabban, hogy mire gondolunk:
Ha valaki gombapörköltet készít, nem fog először alaposan megvizsgálni
minden egyes felhasznált gombát, hogy ehető-e, vagy sem? A válasz egyértelmű.
Mennyivel fontosabb hát gondosan megvizsgálni mindent, ami az Istennel való
kapcsolatunkat és az üdvösségünket érinti! Ha két különböző, egymásnak
ellentmondó véleményt hallunk ugyanarról a kérdésről, nem lehet mindkettő igaz.
Ez ugyanúgy érvényes a bibliai tanításra, ahogyan ezt a következő példák is
mutatják:
Isten elrendeli-e az ember örök sorsát (predesztináció
/ eleve elrendelés tanítása), vagy szabad akaratunk van? Létezik-e a pokol,
vagy minden ember Istenhez kerül? Személy-e a Szent Szellem, vagy csak
személytelen erő? Elveszítheti-e valaki az üdvösségét, vagy ez teljességgel
lehetetlen?
Számos példát lehetne még sorolni a különböző vallásos csoportok és
egyházak tanításaiból, amelyek - mint ahogy azt az előbbi példák is mutatták -
nem csupán elvont, teológiai fejtegetések, hanem gyökeresen befolyásolják az
életünket. Az ilyen ellentmondások minden őszinte igazságkereső emberben
felvetik, hogy „Mi az igazság?", „Milyen Isten?", „Hogyan lehet
Számára kedvesen élni?", „Hogyan találhatok valódi békére és megelégedésre
Istenben?" Válaszként számos felszólítást találhatunk a Bibliában arra, hogy
mindent és mindenkit vizsgáljunk és ítéljünk meg.
Mert
egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek
úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság,
igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek
részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben, hanem inkább leplezzétek le
ezeket. (Efezus levél 5:8-11)
(1 Thesszalonika
levél 5:19-22)
Óvakodjatok
a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó
farkasok. Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Tüskebokorról szednek-e szőlőt,
vagy bogáncskóróról fügét? Tehát minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa
pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, rossz fa sem
hozhat jó gyümölcsöt. Amelyik fa nem terem jó gyümölcsöt, azt kivágják és tűzre
vetik. Tehát gyümölcseikről ismeritek meg őket. (Máté
7:15-20)
A
megítélés a szeretet elengedhetetlen mozzanata: ahhoz, hogy azt a
segítséget adjuk, amire Isten szerint valóban szükség van, képet kell alkotnunk
mások Istennel való kapcsolatáról - illetve annak hiányosságairól - az életük
és a tetteik alapján. Az emberek többsége azonban büszke és emiatt igen
érzékenyen fogadják, ha valamiben kritika éri őket. Minden bizonnyal egyszerűbb
mindenki számára, ha egy lehetséges konfliktus elkerülése végett lemondunk
arról, hogy a másikat szembeállítsuk eltévelyedéseivel, és változásra hívjuk
őt. Ez a
könnyebb út azonban az első századi keresztény gyülekezeteket több
drasztikus változáshoz vezette:
• A keresztények élete testvéreik
számára bezárult és természetellenessé vált a nyílt testvéri közeledés és
szeretet. Innentől kezdve senki sem lehet biztos abban, ki hogyan áll Isten
előtt.
• Az intés és a
gyülekezeti fegyelem gyakorlásának érzékelhető elmaradozásával
párhuzamosan egyre alacsonyabb szintre süllyedt a megszentelődésért vívott
harc: a „kisebb" bűnök rejtve maradtak és a gyülekezetek már csak a
nyilvánvaló, sokszor világi szintű kihágásoknál nyúltak szigorúbb eszközökhöz.
• A szükséges segítség,
intés és bátorítás, valamint e megkeményedett bűnözők kizárására való készség
hiánya a bűnök melegágya lett, és lehetségessé vált a képmutató keresztény élet
gyülekezeten belüli megvalósítása, vagyis a gyülekezet felhígult
álkeresztényekkel és hitetlenekkel.
• Tettrekész és jó
szervezőképességű emberek, akik alapvetően pozitív benyomást
keltenek, nagy befolyásra, „vezetői posztra" tehettek szert a
gyülekezetekben anélkül, hogy döntéseiket és tetteiket mások különösebben
felülvizsgálták/felülvizsgálhatták volna.
• Ezeknek
következményeként a kereszténység nyitottá vált a tévtanok és
hamis istenkép befogadására, és a gyülekezet megszűnt a világot megítélő és
életre hívó példa lenni.
Mintegy előre látva ezeket a veszélyeket, a Bibliában sok
buzdítást találunk a testvéreink iránt gyakorolt felelősségvállalásra, intésre
és bátorításra. Így lehetséges volt, hogy a keresztény
gyülekezetekben fennmaradjon az Isten akarata szerinti szeretet, fegyelem és
tisztaság.
Vigyázzatok,
testvéreim, senkinek ne legyen közületek hitetlen és gonosz szíve, hogy elszakadjon
az élő Istentől. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma,
hogy meg ne keményedjék közületek valaki a bűn csábításától. (Zsidó
levél 3:12-13)
megnyerted
atyádfiát. Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két embert,
hogy két vagy három tanú szava erősítsen meg minden vallomást. Ha nem hallgat
rájuk, mondd meg a gyülekezetnek. Ha pedig a gyülekezetre sem hallgat, tekintsd
olyannak, mint a pogányt vagy a vámszedőt. (Máté
18:15-17)
Most
azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére
parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy
ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek. Mert mi közöm ahhoz, hogy a
kívülvalókról is ítéletet tegyek? avagy ti nem a belüllévők fölött tesztek-é
ítéletet? A kívülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a
gonoszt magatok közül. (1 Korinthus levél 5:11-13, Károli
Gáspár fordítás)
A testvéreink bátorítására való felszólítások mellett sok példát
találhatunk arra is, hogy a keresztények hogyan őrködtek az
„igazság oszlopának és erős alapjának” (1 Timóteus levél 3:15), az egyháznak a
tanítása felett:
Szeretteim, ne higgyetek
minden léleknek, hanem vizsgáljátok meg a lelkeket, hogy azok az Istentől
valók-e, mert sok hamis próféta jött el a világba [...] Mi Istentől valók
vagyunk: aki ismeri Istent, az hallgat ránk, aki nem Istentől van, az nem
hallgat ránk. Erről ismerjük meg az igazság lelkét és a tévelygés lelkét. (1
János levél 4:1.6)
Tudok
cselekedeteidről, fáradozásodról és állhatatosságodról, és arról, hogy nem
viselheted el a gonoszokat, és próbára tetted azokat, akik apostoloknak mondják
magukat, pedig nem azok, és hazugnak találtad őket. (Jelenések
könyve 2:2)
A
következő részletből jól látszik, hogy az
első századi gyülekezetekben teljesen természetes volt, hogy a keresztények
megvizsgálták és megítélték azokat, akiket megtérésre akartak segíteni
De
ha valamennyien prófétálnak, és bemegy egy hitetlen vagy be nem avatott, annak
mindenki a lelkére beszél, azt mindenki megvizsgálja, és így szívének titkai
nyílvánvalóvá lesznek, úgyhogy arcra borulva imádja az Istent, és hirdeti, hogy
az Isten valóban közöttetek van. (1 Korinthus levél 14:24-25)
Maga Jézus is világosan rámutatott azokra a dolgokra,
amelyek az embereket elválasztották Istentől (például Máté
23:13-36 és 19:16-22), habár tudta,
hogy ezzel ellenségeket is szerez magának.
Ha mi is segíteni akarunk másoknak abban, hogy megtalálják Istent, követnünk kell Jézus
példáját, még ha ez - úgy mint az ő esetében - konfliktusokkal és
elutasítással is jár (2 Timóteus levél 4:14-15).
Összefoglalóan elmondhatjuk, hogy a megítélés bibliai értelemben azt
jelenti, hogy szeretetből és Isten igéje alapján, embertársaink számára
világossá tesszük Isten akaratát és azt, hogy hol térnek el attól. Nemcsak
Jézus maga tette ezt, hanem tanítványait és mindenki mást is erre hívott, aki
csak követni akarja őt. Ennek az az alapja, hogy saját életünket is megítéljük
a Biblia mércéje szerint, és alázattal, engedelmesen alárendeljük magunkat
Istennek. Az Újszövetségben számos igehely támasztja alá ezt a gyakorlatot. A megítélés tehát önmagában
semmiképpen sem negatív fogalom, hanem elválaszthatatlanul hozzátartozik a
keresztény testvér-, igazság- és emberszeretethez.
Kapcsolódó
írások
A látható egyház
Végjegyzet
1. Máté evangélium 7:6
***
© 2016 keresztenyek.hu -
Minden jog fenntartva.
E dokumentum
változatlan és teljes formában történő sokszorosítása magánhasználatra
megengedett.
Minden más jellegű
felhasználás, illetve a kiadás bármely formája csak írásos beleegyezésünkkel
lehetséges.
Ha másként nem jelöljük,
a weboldalunkon található írásainkban közölt bibliai részeket az 1975. évi
Újfordítású Biblia javított kiadásából
(Budapest, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 1990), valamint a Revideált új fordításból (RÚF 2014. Budapest,
Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója,
2014) idé(Budapest, Magyarországi Református Egyház Kálvin János Kiadója, 1990), valamint a Revideált új fordításból (RÚF 2014. Budapest,
No comments:
Post a Comment
Note: Only a member of this blog may post a comment.